Mindig szívélyes hangulatúak

2019.05.20. 10:00

Akárcsak egy család: dalostalálkozót tartottak Eszteregnyén és Kanizsán

Eszteregnye, Nagy­kanizsa Dalostalálkozókra került sor szombaton a dél-zalai községben és a megyei jogú városban egyaránt.

Horváth-Balogh Attila

A Tungsram Nyugdíjas Dalkör fellépés előtt Fotó: Szakony/Zalai Hírlap

Nagykanizsán, a Tungsram Sporttelepen megrendezett találkozó házigazdája a Tungsram Nyugdíjas Dalkör és a Nagykanizsai Fényforrásgyár Demokratikus Szakszervezete volt, Eszteregnyén, a volt iskola épületébe pedig a Rozmaring Dalkör és Citerásai hívta és várta jókedvű együttlétre a dalostársakat. Akik jöttek szép számban, például Újudvarról, Eszteregnyéről, Szepetnekről, Bajcsáról, Zalaszentbalázsról, sőt, még Lovásziból, illetve helyből többen is.

– Ez most már a 13. dalostalálkozó, amit a Tungsram Nyugdíjas Dalkör szervez, mi pedig a gyár vezetésével együtt segítjük, támogatjuk a csapatot a lebonyolításban – hallottuk Kupó Csabától, a Nagykanizsai Fényforrásgyár Demokratikus Szakszervezetének elnökétől. – Mindannyian büszkék vagyunk a dalkörünkre és erre a szép hagyományra is. A dalkörök igazi nagy családot alkotnak, ezért mindig nagyon szívélyesre, bensőséges hangulatúra sikerülnek ezek az össze­jövetelek.

A Tungsram Nyugdíjas Dalkör fellépés előtt Fotó: Szakony/Zalai Hírlap

Ezt érzékeltük Eszteregnyén is, ahol hasonló számú dalkör gyűlt össze – tagjaikat Burcsi János polgármester és Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő köszöntötte. Utóbbi leszögezte: a magyar népzenét tovább kell adni a fiataloknak, amire jó eszköz lehet minden ilyen találkozó.

Eszteregnyén Cseresnyés Péter is köszöntött Fotó: Szakony Attila/Zalai Hírlap

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában