Húsz mázsával több

2019.04.09. 14:00

Idén már másodszor került ponty a Csónakázó-tóba

A horgászok nagy örömére ismét haltelepítés zajlott a Csónakázó-tónál tegnap. Ezúttal húsz mázsa ponty került a tóba.

Szabó Zsófia

Érkeznek a halak a Csónakázó-tóba, a csúszda túloldalán Keserű Tibor halőr Fotó: Szakony Attila/Zalai Hírlap

Ezúttal is Mórichelyről érkezett teherautón az idei második „adag” tükör- és nyurgaponty. Legutóbb, egy hónappal ezelőtt történt haltelepítés a Csótón, akkor negyven mázsa ponttyal, most pedig húsz mázsával gazdagodott a tó.

Érkeznek a halak a Csónakázó-tóba, a csúszda túloldalán Keserű Tibor halőr Fotó: Szakony Attila/Zalai Hírlap

Németh László, a Vasutas Horgászegyesület elnöke elmondta: nagyon jó minőségű pontyokat telepítettek, mint minden alkalommal.

– Átlagosan másfél, kettő és fél kilogramm tömegűek a nyurga- és tükörpontyok. Ezúttal is szerettünk volna a pecásainknak kedvezni azzal, hogy nem zsíros halakat hozattunk. Nemsokára újabb haltelepítést tartunk. Akkor csukaivadékot hozatunk a tervek szerint – összegezte Németh László, aki kiemelte: a pontytelepítés miatt szombaton reggel öt óráig horgászati tilalom van érvényben a tavon.

Április végén pedig már verseny következik a kanizsai helyszínen: a vállalkozó kedvű horgászok örömére többnapos, bojlis horgászversenyt rendeznek idén is a Csónakázó-tónál – az előzetes nevezések alapján a tavalyinál is nagyobb mezőnnyel. Nem véletlenül, ugyanis a kanizsai tóban nincs hiány nagy méretű halakból, amelyek fogásáról a bojlisverseny szól. Nemrég például egy miklósfai férfi több mint kétméteres, hatvanegy kilogramm tömegű harcsát fogott a tóban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában