Másoltak

2019.03.16. 11:30

Megyei versenyt rendeztek szépírásból Pákán

Megyei szépíróversenyt tartottak csütörtökön a helyi Öveges József Általános Iskolában.

Korosa Titanilla

A 3–4. osztályos diákok egy verset másoltak le Fotó: Korosa

Sajátos nevelési igényű, valamint beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézséggel küzdő gyerekek vettek részt a versenyen. A megye 30 iskolájából 127 tanuló jelentkezett, míg a megmérettetéshez kapcsolódó rajzpályázatra 24 intézményből 128 rajz érkezett.

A pákai intézményben évről évre hagyományosan megtartják a szépíróversenyt, mely ünnepi megnyitóval, illetve a házigazda diákok műsorával kezdődött. Ezután 60 perc állt a tanulók rendelkezésére, hogy az életkori sajátosságaiknak megfelelő hosszúságú szöveget lemásolják.

A 3–4. osztályos diákok egy verset másoltak le Fotó: Korosa

Németh Andrásné intézményvezetőtől megtudtuk, hogy színvonalas volt az idei verseny is, szép munkák születtek. A munkák értékelésénél a zsűri figyelembe vette a betűalakítást, a szöveg formai elhelyezését, valamint az írás összképét is.

A verseny résztvevőit végül négy kategóriában díjazták, a külön­díjakkal együtt összesen 23 elismerést adott ki a zsűri, a rajzversenyen pedig 28 tanuló munkáját jutalmazták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában