Sajtótájékoztató

2019.02.22. 15:00

Nézetkülönbségek léptek fel a keszthelyi költségvetés tervezésekor

A polgármester és a Fidesz–KDNP közötti nézeteltérésekről tartott sajtótájékoztatót csütörtökön Keszthelyen Csótár András, az Emberi Erőforrások Bizottsága és Dósa Zsolt, a Városstratégiai Bizottság elnöke.

Keszey Ágnes

Csótár András és Dósa Zsolt a tegnapi sajtótájékoztatón

Fotó: Keszey Ágnes

Véleménykülönbség

Az önkormányzati képviselők (Fidesz–KDNP) elmondták, hogy a pályázati forrásokból megvalósuló fejlesztésekben együtt tudtak működni, de a költségvetés összeállításában és a Polgármesteri Hivatal működését érintő kérdésekben markáns véleménykülönbség van a Fidesz–KDNP és Ruzsics Ferenc polgármester között.

Mint a sajtótájékoztatón elhangzott, több alkalommal hivatalosan jelezték a polgármesternek – aki a jegyző munkáltatója –, hogy a jegyző munkavégzése hiteltelenné vált számukra, egyebek között azért, mert akadályozta az önkormányzati bizottság munkáját, illetve több millió forintos kifizetést hajtott végre Ruzsics Ferenc polgármester részére az önkormányzat költségvetéséből, a képviselő-testület tudta nélkül. A két bizottsági elnök azt is kifejtette, hogy a polgármester az elmúlt években több millió forintos jutalmakkal díjazta a jegyzőnő tevékenységét.

Csótár András és Dósa Zsolt a csütörtöki sajtótájékoztatón
Fotó: Keszey Ágnes

A keszthelyi polgárok érdekeit tartják szem előtt

A bizottsági elnökök elmondása szerint ez a szemlélet az idei városi költségvetésre is rányomta volna a bélyegét. Szóltak arról, hogy a polgármester által javasolt tervezet a hivatal további jelentős bővítését és belső kiadásainak növelését tartalmazta volna több tízmillió forintos többletkiadással, melyet a Fidesz– KDNP nem támogatott. Ehelyett utak, közterületek felújítására és a sporttámogatásokra szavazott meg forrást a Fidesz-KDNP-s többség, így e célokra 100 millió forintot fordíthatnak. Mint a sajtótájékoztatón elmondták, ezáltal a keszthelyi polgárok életét javító fejlesztéseket tartalmazó költségvetést tudtak elfogadni.

Az elhangzottakkal kapcsolatban megkerestük Ruzsics Ferenc polgármestert, aki úgy reagált: szomorúan szembesül a személyeskedő kommunikációval. Közölte, hogy a frakció által kifogásolt átutalás a jogszerűen járó, az előző jegyző idejében felhalmozódott, 2006–2014 között ki nem vett szabadságai megváltása volt. A jegyző elleni vádakat visszautasította, mint jelezte: a jegyző és az általa irányított hivatal mindenkor a hatályos jogszabályoknak megfelelően jár el. A polgármesteri hivatal munkatársai megérdemelten részesültek elismerésben, és ez alól a jegyző sem volt kivétel, tette hozzá. A polgármester végül közölte: ahogy az elmúlt 12 évben, úgy most is elsődlegesnek tartja Keszthely fejlesztését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában