Nagykutason is szolgált

2019.01.04. 08:00

Zala megye szülötte volt Dorfinger Gábor

Többek között a Zala megyei Nagykutason is szolgált a néhány napja, 81. életévében elhunyt Dorfinger Gábor nyugalmazott plébános.

Gyuricza Ferenc

Dorfinger Gábor (1938–2018) Fotó: Szombathelyi Egyházmegye

A novai születésű néhai lelkipásztort 1978-ban szentelték pappá, ezt követően előbb egy éven át Vépen, majd két esztendeig Vasváron látott el kápláni feladatokat. Már lelkészként, 1981-ben került vissza Zala megyébe, a nagykutasi plébániára, ahol 13 évet töltött el. Ennek letelte után, 1994-ben plébánosi beosztásban Szarvaskendre helyezte az egyházmegye akkori főpásztora. 2002-ben Vasszentmihályra került, és ez utóbbi helyről vonult aztán 2007-ben nyugállományba. Tavaly nyáron jubileumi misét szeretett volna tartani Nován, ám ezen betegsége miatt már nem tudott részt venni.

Dorfinger Gábor (1938–2018) Fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Temetését január 10-én (jö­vő csütörtökön), a délután három órakor kezdődő gyászszertartás után az egykori szarvaskendi plébániához tartozó, majd az egyházmegyei átszervezések után a gersekaráti plébániához került Vas megyei Nagymizdón tartják – közölte lapunkkal a Szombathelyi Egyházmegye.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában