Három település, öt projekt

2019.01.22. 07:00

336 millió forintot nyert: Zalalövő, Nova, Zalatárnok

Három település öt nyertes pályázatáról tartott sajtótájékoztatót tegnap Vigh László ország­gyűlési képviselő. Zalalövő, Nova és Zalatárnok összesen mintegy 336 millió forintot kap a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból.

Gyuricza Ferenc

Vigh László, Lendvai Jenőné, Pintér Antal és Gombos Csaba a sajtótájékoztatón Fotó: Gyuricza Ferenc/Zalai Hírlap

Zalatárnokon a Deák-örökséghez tartozó épületek felújítását és egyéb hozzá kapcsolódó terveket támogatja a kormányzat közel 90 millió forinttal. Nova a zágorhidai településrészre vezető mintegy két kilométer hosszú kerékpárút megépítésére, valamint az egészségház és a hozzá tartozó szolgálati lakás felújítására nyert együttesen 158 millió forintot. Zalalövő egy minibölcsőde létrehozására, illetve a Zala menti és Őrségi Szociális Alapszolgáltatási Intézmény fejlesztésére kap összesen mintegy 89 milliót. Valamennyi pályázat százszázalékos támogatási intenzitású, ám miután azokat már évekkel ezelőtt benyújtották, előfordulhat, hogy az építőiparban azóta tapasztalt bérnövekedések, illetve az építőanyagárak emelkedése miatt a megvalósítás nem teljes egészében fér bele az elnyert összegbe. Ebben az esetben vagy a pályázóknak kell azt kiegészíteniük, vagy újabb pályázatot benyújtaniuk a különbözet fedezetére. A kérelmező Zalalövő és Nova esetében a helyi önkormányzat, míg Zalatárnokon a római katolikus egyházközség volt.

Vigh László, Lendvai Jenőné, Pintér Antal és Gombos Csaba a sajtótájékoztatón Fotó: Gyuricza Ferenc/Zalai Hírlap

A tájékoztató az érintett települések önkormányzati vezetőinek jelenlétében zajlott. Gombos Csaba, Zalatárnok polgármestere úgy fogalmazott: a műemlék templom felújítását, a Deák temetkezési hely látogathatóvá tételét, egy Deák-épületeket érintő, tematikus útvonal kialakítását és a zalatárnoki Deák-család történetét bemutató könyv kiadását is magába foglaló projekttől nemcsak az idegenforgalom fellendülését várják, de abban is bíznak, hogy a helyi kötődést is erősíti.

Lendvai Jenőné novai polgármester a forgalmas 75-ös út melletti kerékpárút kiépítését támogató pozitív döntést méltatta, hiszen a településnek az a pályázat volt az utolsó esélye a megvalósításra, ugyanis hamarosan lejárnak a meghosszabbított jogerős engedélyek.

Pintér Antal zalalövői polgármester pedig arról beszélt, hogy a szülők részéről nagy igény mutatkozott a bölcsőde létesítésére, felméréseik alapján akár 12–13 fős létszámmal is számolhatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában