Szakgimnáziumból egyetemre

2018.12.12. 08:00

A Budapesti Gazdasági Egyetem együttműködik a Zalaegerszegi Szakképzési Centrummal

A Budapesti Gazdasági Egyetem Gazdálkodási Kara fontos feladatának tekinti, hogy szoros kapcsolatot tartson fenn a térség középfokú oktatási intézményeivel. Ennek jegyében együttműködési megállapodásra készülnek a Zalaegerszegi Szakképzési Centrummal, amely a megyeszékhely és Keszthely szakgimnáziumait, szakképző iskoláit tömöríti.

Arany Horváth Zsuzsa

Dr. Szabó László és Szabó Károly Fotó: Pezzetta Umberto/Zalai Hírlap

Az együttműködés formai kereteinek kidolgozása folyamatban van, a tervekről tegnap tartott sajtótájékoztatót dr. Szabó László, a BGE GKZ egyetemi adjunktusa és Szabó Károly a ZSzC igazgatója. Az együttműködés célja, hogy a szakgimnáziumokban tanuló, esetleg okj-s képesítéssel rendelkező diákok az egyetemi kar gyakorlati képzéseibe bekapcsolódva könnyebben bejuthassanak a karra, Zalaegerszegen, a fővárosinál olcsóbb körülmények között szerezzenek diplomát, s a zalai munkaerőpiacon találják meg a számításaikat.

Dr. Szabó László és Szabó Károly Fotó: Pezzetta Umberto/Zalai Hírlap

Cél továbbá a két intézmény közös képzési területein belül a könnyebb átjárhatóság biztosítása, egyeztetett oktatási programok és ennek keretén belül a középiskolák egyes tantárgyainak olyan átalakítása, mely jó bemenetet biztosít a BGE GKZ hasonló tárgyaihoz és a hallgatók sikeresebb tárgyi teljesítéséhez vezet. A középfokú képzés vezetői szeretnék, ha egyes középiskolai tantárgyakban elért eredmények beszámítanának a felsőoktatási képzésbe (kreditbeszámítás), amely a hallgatóknak a sikeresebb felsőoktatási kimenetéhez járul hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában