Rekviem a kastélyért

2018.11.30. 13:00

Találkozás a kurtamajori épület tulajdonosával

A közelmúltban írtunk a Salomvár melletti Kurtamajor pusztuló kastélyáról azzal a szándékkal, hogy a háború előtti kor ma még megmenthetőnek tűnő épülete és parkja fölött ne legyen visszafordíthatatlanul úrrá az enyészet, hanem történjen érte valamilyen összefogás, hogy a hozzá kötődő emlékek se vesszenek el örökre.

Győrffy István

Novák Ambrus eltökélt szándéka, hogy eredeti állapotában állítja helyre az egykori Eitner-kastélyt Fotó: Győrffy István

Fotó: Győrffy István

Azért is, mert eredetileg Salomvár neves szülöttének, Csutor Imre földbirtokosnak a földjei voltak erre, aki 1865-től előbb Zala megye főjegyzője, majd másodalispánja s végül alispánja lett. Rá hárult a kiegyezés után a modern polgári közigazgatás kereteit megteremtő törvényhatósági és községi törvény végrehajtása.

A birtokon a második világháború végéig Eitner Sándor és családja gazdálkodott, ők építtették s lakták a kastélyt, amelyet a háború után elhagytak. Az épületben azt követően volt iskola, majd nyaranta úttörőtábor, mígnem a major a téeszé lett, a rendszerváltás után pedig magánkézbe került. Az önkormányzat részéről azt nyilatkozták, hogy a kastély tulajdonosáról nem tudnak semmit, így nem áll módjukban tenni érte.

Novák Ambrus eltökélt szándéka, hogy eredeti állapotában állítja helyre az egykori Eitner-kastélyt Fotó: Győrffy István
Novák Ambrus lovával a lakhatóvá átépített magtárépület előtt

A cikk megjelenésének napján egy úr keresett telefonon, s bejelentette, ő a kastély tulajdonosa. Elmondta, jelenleg Ausztriában dolgozik, de amint hazajön, találkozzunk Kurtamajorban. Azóta ez is megtörtént.

– Érdekes, hogy Salomváron azt mondták, nem ismernek. Miután a holland tulajdonos birtokában lévő kurtai gazdaságot szanálták, az üzlettársammal mi vettük meg a majort 2013-ban. Eredetileg én lótartásban gondolkoztam, mert lovagolok. A kastély ettől független dolog, mert azt én vettem meg egyedül 2014-ben. Ehhez érzelmi kötődés is vezetett, hiszen nagyapám, a németfalusi László Károly inas volt a kastélyban. Ő sokat mesélt az akkori életéről, a fehér kesztyűben való munkákról – mondja Novák Ambrus, aki Zalalövőn él. Megtudjuk tőle, hogy németnyelv- és testnevelő tanár, Grazban végezte az egyetemet, s jelenleg a feldbachi gimnáziumban tanít.

– Mindennap hazajárok, s itt, Kurtában is általában kétnaponta megfordulok, lovagolok, és elvégzem a szükséges teendőket. A kastély nem csak egy fellángolás volt, komoly terveim vannak vele. Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a helyreállítási munkálatok mielőbb elkezdődjenek. S az sem igaz, hogy az elmúlt négy évben nem tettünk semmit az épület megóvásáért. Először is kijavítottuk a tetőt, hogy ne ázzon be az épület, majd a pincék lecsövezését végzetük el, hogy ott se gyűljön össze a víz. Ezek a munkák több millió forintba kerültek már eddig is. A további munkálatokhoz szeretnénk támogatásokat is igénybe venni.

A kastély előterét megtisztították az elvadult növényzettől Fotók: Győrffy István

Közben kutatta a kastély múltját, sikerült felvennie a kapcsolatot az Eitner család leszármazottaival, akiktől hasznos fotókat kapott arról, miként nézett ki az épület a virágkorában. Szeretné ugyanis eredeti állapotához hűen helyreállítani a házat, amely már abban az időben is korszerűnek volt mondható. A vízvezetéke például a padláson elhelyezett nagy tartályból működött, amelybe a vizet a völgyben lévő kútból nyomatták fel, amely mellé szivattyúházat építettek. A kertben két szökőkút is volt, ezek a park díszeinek számítottak.

Az épület falai viszonylag jó állapotban vannak, az más kérdés, hogy vandál emberek sokat törtek-zúztak, pusztítottak a szobákban.

– Sajnos a park értékes fái közül is sokat kivágtak, néhányba a villám is belevágott, azért sérültek meg – mutatja az egyelőre mindent elfoglaló gaz és tüskés bokrok között Novák Ambrus a sérült fákat. Felkeressük a kriptát is, amely ma is stabilan áll az azóta megnőtt erdei fák között.

A vandál látogatók sok kárt okoztak az épületben
Az erdő elfoglalta kriptát is helyrehozzák

– Ezt vegyszerraktárnak használta a téesz, de mi szeretnénk ezt is eredeti módon helyreállítani – mondja az új tulajdonos, akivel innét a major magtárépületébe megyünk, amelyet már az előző tulajdonosok lakhatóvá tettek, megőrizve mindent, amit csak tudtak az eredeti gerendázatból.

– Ha nem jutunk támogatáshoz, akkor saját erőből is helyreállítjuk a kastélyt. Ez eltökélt szándékunk – mondja, hozzátéve, nem türelmetlenek, tudják, hogy ez nem megy egyik napról a másikra. De készülnek rá. Például sok korhű bútort is beszereztek már, no meg itt vannak a lovak, amelyek fontosak Novák Ambrus életében.

Abban egyezünk meg, hogy hamarosan újra találkozunk, ez akkor lesz majd, amikor végeznek a felújítással…

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában