Start program

2018.11.22. 07:00

Hatékony és eredményes a közmunka Zalakomárban

Immár hat esztendeje vesz részt aktívan a település a Start programban, melynek keretében több mint félszáz embernek biztosítanak munkát a faluban.

Szabó Zsófia

Az üvegház fóliáját cserélik a közmunkások Fotó: Szakony Attila/Zalai Hírlap

A közel háromezer lelkes település a kimagasló, hatékony közfoglalkoztatási program megvalósításáért – a zalai Türjéhez hasonlóan – nemrég belügyminiszteri kitüntetést kapott.

Csárdi Tamás polgármester elmondta: munkatársaival közösen nagyon büszkék az elismerésre, mivel sokat dolgoztak azért, hogy a mezőgazdasági és a belterületi közutak karbantartását szorgalmazó programelemek jól működjenek.

– Az évek során megvalósított eredmények – legyen szó akár fóliasátor-építésről , a földek műveléséről vagy rossz járdaszakaszok felújításáról – kiválóak. Lévén, hogy munkanélküli, többségében korábban segélyből élő rétegnek biztosítunk munkát. Emellett a résztvevők is érdekeltek a teendők sikerességében, hiszen javarészt a kétkezi munkájuk gyümölcse befolyásolja a jövőbeni programokon való indulási lehetőséget. Célunk még az is, hogy idővel megálljanak a saját lábukon – összegezte Csárdi Tamás. Hozzátéve: a kitüntetés mellé 10 millió forintot is kapott a település, amit hatékonyan használnak fel. Berendezésekre, eszközökre, felújításra, fejlesztésekre költik.

Az üvegház fóliáját cserélik a közmunkások Fotó: Szakony Attila/Zalai Hírlap

Zalakomáron jelenleg is aktívan folyik a munka, mind a mezőgazdaság, mind az utak karbantartása terén. Előbbi esetében huszonegyen, míg utóbbiban harmincnégyen dolgoznak.

– Idén közel 19 ezer négyzetméter földterületet műveltünk meg – folytatta a község első embere. – Sok más mellett káposztát, paradicsomot, fűszerpaprikát neveltünk, melyek nagy részét később értékesítettük. Különböző mezőgazdasági eszközöket, köztük talajmarót és szántóekét is vásároltunk a támogatásból. A programot a jövőben bővíteni szeretnénk: helyben állítanánk elő többek közt savanyúságot, aszalt gyümölcsöt, ételízesítőt. Továbbá tervezzük egy szedd magad eperültetvény telepítését is.

Csárdi Tamás kiemelte azt is: a másik program – a közutak karbantartását szorgalmazó – szintén több tekintetben kamatoztatható.

– Ennek keretében vásároljuk a térkövet és a szegélykövet, míg az önkormányzatunk a többi alapanyagot, a bányakavicsot, a mészkövet, a homokot, a cementet saját erőből teszi hozzá. Egy év alatt közel kétezer négyzetméter járdát térköveztünk le ennek jóvoltából a faluban. A fennmaradó időben a felújítás mellett az utakat kátyúzzuk, padkázzuk vagy parlagfüvet irtunk – mondta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában