Nem felejtik el őket

2018.11.03. 18:00

Elhunyt motorostársaikról emlékeztek meg Nagykanizsán

A H-Turul Motoros Klub Egyesület idén is megemlékezett a Hevesi úti kopjafánál azokról a motorostársakról, akik már nem róhatják az utakat.

Szabó Zsófia

A H-Turul Motoros Klub tagjai szalagokat kötnek a kopjafára Fotó: Szakony Attila/Zalai Hírlap

Hagyomány, hogy mindenszentek és halottak napja alkalmából közösen keresi fel a csapat a város északkeleti részén lévő körforgalomnál található emlékművet.

A H-Turul Motoros Klub tagjai szalagokat kötnek a kopjafára Fotó: Szakony Attila/Zalai Hírlap

Bolla Ferenc elnök elmondta: sajnos ebben az évben is sok motoros halt meg közúti balesetben. Legtöbben tavasszal veszítették életüket, „rajzás” idején. A hideg aszfalt, néhány motoros felkészületlensége, vagy az autósok és a kétkerekű járművezetők egymás iránti, gyakori intoleranciája áll legtöbbször a tragikus esetek hátterében. Ezért klubjuk nagyon figyel arra, hogy a tavasz előtt, időben, már januárban megkezdjék a felkészülést a szezonra.

A megemlékezésen dr. Kolonics Bálint, az egyesület tagja köszöntőt, Hella Ferenc református lelkipásztor pedig megemlékező gondolatokat mondott. Ezt követően több mint félszáz motoros részvételével szezonzáró túrán vett részt a csapat a Zalakaros–Zalacsány útvonalon. Az év hátralévő részében – az időjárás függvényében – már nem a kétkerekűzésen, inkább a bulikon lesz a hangsúly.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában