2018.11.24. 18:21
Egerszegi MDF-alapítók találkozása Zalaegerszegen
Harminc évvel ezelőtt, 1988. november 23-án alakult meg a Magyar Demokrata Fórum megyeszékhelyi szervezete.
Fotó: Magyar Hajnalka
Fotó: Magyar Hajnalka
Az alapító tagok a „születésnap” pontos évfordulóján, pénteken adtak egymásnak randevút a Keresztury VMK-ban. Ott, ahol annak idején is összegyűltek, hogy kivegyék részüket a rendszerváltásból. Anno 22-en voltak, ma kilencen tudták elfogadni a meghívást.
- Emlékezni, ünnepelni gyűltünk össze, lesz mit felidézni és elmesélni – mondja Hegedűs Ferenc, egykori vezetőségi tag, aki később megyei irodavezetői, szervezői tisztet is betöltött az MDF-ben. – Harminc évvel ezelőtt nagy szó volt a megalakulás, akkor még nagyon képlékenyek voltak a folyamatok. Bizonyos félelmeink utólag be is igazolódtak, az én autómból például 1991-ben került elő egy lehallgató készülék. Lemerült az akkumulátorom, s a szerelő derűsen közölte, hogy a zárlatos lehallgató okozta a bajt. De ennél súlyosabb drámákra is fény derült, egyik barátom például maga vallotta be őszintén, hogy egyetemistaként egy botlása nyomán beszervezték, s rám állították...

A találkozó ötlete Szakál Istvánnak köszönhető, Hegedűs Ferenc a szervezést vállalta. A múltidéző baráti beszélgetés során megelevenedett a korabeli pezsgő közélet, s a sok munka, amit oly lelkesen fektettek a párt elindításába.