Kicsiben

2018.10.28. 07:00

Emléktábla örökíti meg az utókor számára az egykori barakk-kórházat

Aprólékos munkával készítette el Tarnóczky Attila helytörténész az egykorvolt ligetvárosi barakk-kórházat ábrázoló emléktáblát, amely majd az egyik megmaradt épület falára kerül fel.

Horváth-Balogh Attila

Tarnóczky Attila az aprólékos műgonddal elkészített alkotást mutatja Fotó: Szakony Attila/Zalai Hírlap

Tarnóczky Attilának a Halis István Városi Könyvtár honlapján fellelhető Hol, mi Nagykanizsán? című könyvében az olvasható: már folyt az első világháború, amikor 1915-ben építtetni kezdték Nagykanizsa Miklósfához közeli részében katonák és foglyok százaival az ország legnagyobb – fertőző betegeknek szánt – katonai barakk-kórházát. A terv az út mentén 1,5 kilométer hosszan elnyúló létesítményről szólt, amely 130 ezer négyszögöl területet foglalt volna el. Időközben az eredeti elképzelés módosult, járványkórház helyett császári és királyi tartalék kórház létesült, a betegek számára tervezett nyolcvan barakkból pedig „csak” ötvennégyet építettek fel. Azonban így is monumentális épület­együttes jött létre – sajnos ma már ez nem látszik, mert az objektum nagyobb része nem létezik. A létesítmény háromezer sebesült befogadására volt képes, akiknek a gyógyításához húsz katonaorvos szükségeltetett. Kellett ezenfelül csaknem ötszáz főnyi személyzet a betegek ápolásához és a kórház működtetéséhez.

Tarnóczky Attila az aprólékos műgonddal elkészített alkotást mutatja Fotó: Szakony Attila/Zalai Hírlap

– A favázas épületek beton­alapozással, cementes faforgácslemezekből és lyukacsos téglákból készültek, tetejüket pedig eternittel fedték. A megfelelő hőszigetelést a belülről felhelyezett parafalemezek biztosították – hallottuk Tarnóczky Attilától. – A maguk korában ezek az épületek modernnek számítottak, nem beszélve az objektum egészéről, hiszen saját ivóvízellátással, központi fűtéssel és csatorna­rendszerrel bírt, amiről a vá­ros más részein élők csak álmodozhattak akkoriban. A komplexum összesen száz építményt tartalmazott, volt saját krematóriuma, modern mosodája, istállója, kertészete, cipészete, asztalos-, szabó- és lakatosműhelye, kápolnája, a létesítményt a pályaudvarral összekötő vágány pedig lehetővé tette, hogy a sebesülteket szállító szerelvények beálljanak a kórház területére. A barakképületeket járdahálózat kötötte össze, továbbá kisvasúthálózat, amely az ételkiszállítást végezte.

Az első világháború után a kórház központi része még megmaradt, ahol a világháború idején megnövekedett számú nemi beteget kezelték, a déli egyharmadot pedig megszüntették – előbb a trianoni határokon túlról menekültként érkező magyar lakosság számára szükséglakásokká alakították át a barakkokat, majd az állapotromlásuk miatt az elbontásukról született döntés. A második világháborúban visszavonuló német katonák magukkal vitték a modern egészségügyi berendezéseket, műszereket, a bevonuló szovjetek szintén fosztogattak, a rombolást végül a helyiek tették teljessé azzal, hogy eltüntették az ajtókat, ablakokat, a villany- és a vízvezetéknek emléke is alig maradt, illetve ahol lehetett, ott kifűrészelték a gerendákat, s mindenhol felszedték a padlózatot. A barakkokról még a falakat burkoló parafát is lehámozták. Ezt követően a házak több mint felét le kellett bontani, a maradékból alakult ki a mai Ligetváros.

Egy civil szervezet most emléktáblát helyez el a volt élelmiszerraktár falán a Tarnóczky Attila által indított várostörténeti táblák sorozat keretében. A ma már váro­s­szerte látható, a helyi értékek megőrzését hivatott márványtáblákon minden esetben néhány mondatos összefoglaló olvasható az adott objektumról. A barakk-kórházat azonban nem lehet pár mondatban a teljesség igényének még a látszatával sem bemutatni, ezért döntött úgy a lokálpatrió­ta nyugalmazott pedagógus, hogy más módon örökíti meg a ligetvárosi múltat.

– Korabeli térkép alapján egy alumíniumtáblán ábrázoltam a Monarchia egyik legjelentősebb katonai kórházát – magyarázta Tarnóczky Attila. – Feltüntettem rajta a vasúti hálózatot és valamennyi épületet, az alaprajznak megfelelő formában. Ezeket is alumíniumból vágtam ki, s hogy plasztikusabb legyen, eltérő irányban csiszoltam, majd szegecseléssel rögzítettem őket a táblán. Több száz alkatrészről van szó, tavasszal kezdtem a munkát, s most végeztem – nem múlt el nap, hogy ne foglalkoztam volna vele.

A lokálpatrióta jelezte: az épület, amelynek falára felkerül a márványtábla és ez is, most felújítás alatt áll, ezért a kihelyezésre csak ennek lezárultával kerülhet sor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában