Asztalos, hegesztő, kőműves, pincér és szakács

2018.09.14. 07:00

Lentiben megemlékeztek Lámfalussy Sándorról, aki a diákok számára is példakép

Az iskola névadójára, Lámfalussy Sándor erdőmérnökre emlékeztek a napokban a helyi szakképző iskolában.

Korosa Titanilla

A megemlékező műsorban szereplő diákok és köztük jobbra Tótiván Endre igazgató Fotó: Korosa

A megemlékezésen a diákok elevenítették fel a név­adó életútját. Elhangzott, hogy Lámfalussy Sándor volt a faipar megteremtője Zalában az 1920-as években. Az intézmény 1997 óta viseli nevét. Fia, Lámfalussy Sándor leplezte le ekkor az iskola udvarán az emlékkövet és egy vörös tölgy emlékfát is ültetett.

– Lámfalussy Sándor munkássága, gondolatai még ma is időszerűek, iránymutatóak – mondta Tótiván Endre, az intézmény vezetője. – Munkáját a példamutató lelkiismeretesség, az igényes, alapos szakmai felkészültség, korszerűség, és főleg a melegszívű, mély humanizmus jellemezte. Iskolánk névadója a példaképünk, követni szeretnénk azt az utat, melyet ő jelölt ki számunkra – mondta. Tótiván Endre emellett a tanévkezdeti aktualitásokról is beszámolt.

– A Lámfalussy Sándor Szakképző Iskolája az elmúlt évek hagyományainak megfelelően jól felkészült a tanévre és idén először a szokásos intézményi karbantartásokon kívül felújításokat is végezhettünk – tájékoztatott az igazgató. – Májusban a ballagás alkalmával adtuk át az intézmény új kovácsoltvas kerítésrendszerét és hozzá tartozva a felújított új térburkolatú közösségi terét. Ezen beruházás több mint 12 és fél millió forintba került. Ezt követően a Szakképzési Hídprogramban résztvevő tanulóink eszközeinek fejlesztésére új, komplex konyhát alakítottunk ki közel 1 millió forint értékben. Itt a bútorokat az asztalos tanulók készítették és építették be a szakoktató irányításával. Elvégeztük a szokásos nyári karbantartásokat: táblafestés, szociális helyiségek festése, vizes helyiségek karbantartása. Ezzel párhuzamosan a tanulóink által legtöbbet használt földszinti vizeshelyiségek teljes felújításához fogtunk. Kollégáim a tanulókkal együttműködve jelenleg a szociális helyiségek burkolását végzik.

A megemlékező műsorban szereplő diákok és köztük jobbra Tótiván Endre igazgató Fotó: Korosa

Hozzátette: a következő tanévben 2 osztályt indítanak az asztalos, hegesztő, kőműves, pincér és szakács tanulóknak. Továbbá az iskola bekerült a Szakképzési Hídprogramban részt vevő intézmények közé, itt is egy osztálynyi tanuló került felvételre.

Emellett a felnőttképzésbe is bekapcsolódnak, tehergépkocsi- és autóbusz-vezető, szociális gondozó és ápoló, valamint a 3 éves képzést követően szakmával rendelkező, 2 éves érettségit adó képzések indulnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában