Ifjúsági fórum

2018.09.28. 07:00

Kilencedik alkalommal rendezték meg a Zalaegerszegi Ifjúsági Kerekasztal Pikniket

Bármit csinálhatunk, de aztán ne játsszuk el, hogy meglepődünk a következményeken.

Arany Gábor

Dr. Sorok Norbert, a törvényszék elnöke köszönti a résztvevőket Fotó: Seres Péter

Fotó: Seres Peter [email protected]

Ezzel a bölcselettel indította előadását Kozma-Vízkeleti Dániel család-pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus, aki csütörtökön a kilencedik Zalaegerszegi Ifjúsági Kerek­asztal Piknik résztvevőivel az iskola, a szülők és a gyermek közötti párbeszédről osztotta meg mondandóját, sok humorral fűszerezve. Rámutatva arra is, hogy gyermekhez, oktatáshoz, szülői feladatokhoz mindenki ért – kivéve, ha a sajátjáról van szó.

Dr. Sorok Norbert, a törvényszék elnöke köszönti a résztvevőket Fotó: Seres Péter

A megyeszékhelyi fiatalokat és az ifjúsággal foglalkozó intézményeket tömörítő, hatvannál több tagot számláló szerveződés a hagyományoktól eltérően nem a botfai Hüvös-kastélyban, hanem az egerszegi törvényszék épületében piknikelt. A házigazdák nevében dr. Sorok Norbert, a törvényszék elnöke köszöntőjében felidézte, hogy 2012-ben indult el a nyitott bíróság program, amelyben az alapvető jogi tudnivalókat osztják meg a diákokkal, és megismertetik velük az igazságszolgáltatás működését. Ezzel összhangban a piknik résztvevőinek programja tegnap délelőtt börtönlátogatással kezdődött.

Balaicz Zoltán polgármester a rendezvény kezdetén köszönetet mondott az ifjúsági kerekasztal munkájáért, és a városi diákönkormányzat tagjainak, kiemelve, hogy ténykedésük eredményeként nyerte el a város a gyermekbarát önkormányzat díjat.

A rendezvényen mutatkozott be a Zalaegerszegi Fia­talok Egyesülete. A tavaly novemberben létrejött, kéttucatnyi tagot számláló civil szervezet elnöke, Rigó Márton elmondta: céljuk, hogy a zalaegerszegi várostisztelő fiatalokat összefogják, ápolják a lokálpatriotizmust. Emellett szeretnének hozzájárulni a városkörnyék történelmi és természeti értékeinek megőrzéséhez, gyarapításához, illetve kiemelt figyelmet fordítanak a rászorultak megsegítésére, valamint a családok támogatására, s már több karitatív akció­ban vettek részt.

A rendezvényen az államilag támogatott tanulmányi lehetőségekről is hallhattak a fiatalok. Szilasi Gábor, az ifjúsági kerekasztal elnöke, az Új Nemzedék Zalaegerszegi Közösségi Tér koordinátora elmondta, hogy a 2018. január elseje után letett többféle nyelvvizsga díját megtéríti az állam harmincöt évnél fiatalabbak esetében. Szintén lehet támogatást kapni a KRESZ-tanfolyam, illetve a -vizsga költségeihez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában