Gyümölcs

2018.08.27. 10:30

Új sztár, a pogácsa alakú barack

Az őszibarack azon fajtája, mely jellegzetesen lapos alakú, változatos neveket visel világszerte és általában sokkal aromásabb ízű, mint gömbölyű társai.

Zalai Hírlap

Szedés után is érik még Fotó:ZH

A formája után hívják lapos baracknak, az angol nyelvterületen fánkbaracknak, de származása alapján kínai baracknak is, egy magyar nemesítésnek köszönhetően pedig reménynek, olvashatjuk veszprémi laptársunk, a Napló egyik híradásában.

Szedés után is érik még Fotó:ZH

A lédús, édes ízű gyümölcs frissen fogyasztva üdítően hat a szervezetre. Mivel termésideje viszonylag elhúzódik, hosszan élvezhetjük egészségünkre gyakorolt pozitív élettani hatását. Utóérő lévén a leszedést követően még folytatódik az érés folyamata. Ha hosszabban kívánjuk tárolni, érdemes keményebbeket választanunk, melyek egy-két nap múlva érnek be igazán.

A sérülésmentes darabokat részesítsük előnyben, mert ahol megnyomódik, barnulásnak indul, rövid időn belül megromlik. Vitamin- és ásványianyag-tartalmát tekintve jelentős mennyiségben tartalmaz B- és C-vitamint, illetve káliumot, magnéziumot és pektint.

Ez a barackfajta szerencsésen csökkenti a koleszterinszintet, valamint segít megelőzni a szív- és érrendszeri betegségeket is. Ezen kívül a fogyni vágyó hölgyek kedvelt tápláléka is lehet, többek közt bőrszépítő tulajdonsága miatt. Immunerősítő hatású, ezért hatékonyan segíti a különféle betegségek megelőzését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában