Pályázatot nyújtottak be

2018.08.18. 09:00

Orvosolni szeretnék az évtizedes útproblémát Lispeszentadorjánon

Zúzalékköves út vezet több lakóingatlanhoz is a dél-zalai településen. A Rákóczi út egy része így is jól járható, de van egy családi ház, amely téli vagy esős időjárási körülmények között csak nehezen megközelíthető.

Gyuricza Ferenc

A Rákóczi út burkolatára ráfér a megerősítés Fotó: Gyuricza Ferenc/Zalai Hírlap

A problémával az érintett ingatlantulajdonos, Péter Károly panasza alapján ez év elején már foglalkoztunk. A község polgármestere, Árkus Béla már akkor elmondta, minden tőlük telhetőt megtesznek a helyzet megoldása érdekében, most pedig arról tájékoztatta lapunkat, hogy pályázatot nyújtottak be a felújítás érdekében.

A Rákóczi út burkolatára ráfér a megerősítés Fotó: Gyuricza Ferenc/Zalai Hírlap

– Az önkormányzatnak tehát szándékában áll a Rákóczi utca felújítása, de önerőből ennek a költségeit nem tudjuk biztosítani – mondta a polgármester. – Nemhogy az aszfaltozásét, a zúzalékköves burkolat megerősítését sem. Ezért a cél megvalósítása érdekében pályázatot nyújtottunk be, mintegy nyolcmillió forintos összegre, amely az útfelület megerősítésén túl a kétoldali árkolást, valamint egy áteresz kialakítását foglalná magába.

Árkus Béla kérdésünkre hozzátette, terveik szerint teljes hosszában megerősítenék a Rákóczi út burkolatát, azaz a Béke utcai csatlakozástól egészen az utolsó lakóingatlanig, Péter Károly birtokáig. A polgármester szerint zúzalékköves megoldással orvosolni lehetne az évtizedek óta meglévő problémát, azaz minden időjárási körülmény között teljes hosszában járhatóvá válna a Rákóczi út.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában