Misa bohóc nyugdíjasként is kiáll a porondra, hogy nevettessen

Viszonylag friss hír, hogy a szegény előadóművészeknek nyugdíj-kiegészítő támogatással igyekszik segíteni a jogvédő irodájuk, a befolyt jogdíjakból állják az összeget. A Fővárosi Nagycirkusz az Artistaművészek és Cirkuszi Dolgozók Szakszervezetével együttműködve a minap jótékonysági előadást szervezett az idős artistaművészek megsegítésére – a teljes bevételt a nagy múltú, idős artistaművészek támogatására fordítják.

Hogy Misa bohócnak jut-e majd belőle, még nem tudni. Fiatalkorában Svájcban artistaként „termelte” a valutát a cirkuszvállalatnak… Ma 71 éves, 10 éves kora óta áll porondon, a nyugdíja alig 60 ezer forint. Hogy megéljen, napjainkban is dolgozik. Az más kérdés, hogy talán nem is tudna a cirkusz nélkül élni. Az idei évadban az America Circusban „bohóckodik”…

Zalakaroson a benzinkút melletti zöld területen talált helyet magának a társulat. Már nem sokáig maradnak itt, mennek még egy kört Zalában, pár napra megállnak Lentiben, Letenyén, Zalaegerszegen. Keresem Misa bohócot, s kollégái mutatják, hogy hátul, a lakókocsisoron, a luxusnak túlzással sem nevezhető mobil otthona ponyvatetős előterében vár rám. De nem Misa bohóc, hanem egy szál sortban, papucsban egy teljesen egyszerű, hétköznapi civil ember: Németh Attila. Este fél nyolctól majd újból Misa lesz. Fiával, Mihállyal – művésznevén Misenkával – a „Miselini família” kutyás bohócszámmal szegődtek a cirkuszhoz.

– A cirkusz az életem. Nemcsak abban nőttem fel, hanem ott is születtem. Egy vándorcirkuszban, a szekér alatt, a földön, mert éppen költözött és pakolt a társaság – kezdi mesélni élete történetét Németh úr. – Édesanyám és apám is szegény cirkuszos dinasztia sarja, amikor összekerültek, még sátrakban laktak és gyakran aludtak a szekerek alatt. Az első gyermekük 4-5 éves korában megfázott és bele is halt. Amikor nagy nehezen sikerült egy lakókocsit venniük, felrobbant benne a petróleumfőző – engem és kisebb testvéremet sikerült kimenekíteni, a másik bennégett a tűzben. Volt egy szívbeteg húgom, mondták az orvosok, hogy vigyázzanak rá, ne vigyék magukkal, a cirkusszal, de apám nem hallgatott rájuk. Ő is megfázott és meghalt. Egy testvérem él, ő egy utazócirkusz igazgatója, az édesanyánk, aki hamarosan 90 éves lesz, vele van, még most is gardírozza a társaságot.

– Egy cirkuszigazgató testvér! Könnyű dolguk lehetne…

– Nagy közöttünk a testvéri szeretet – karácsonykor és sátoros ünnepkor, amikor találkozunk, egyébként nem jövünk ki egymással. Ő többet vár tőlünk, mint másoktól, mi akármennyit nyújtunk, kevés neki. Jobb a békesség… A szüleink egyébként gyerekkorunkban elváltak, édesanyám révén, aki feleségül ment Picard Nándorhoz, a híres Eötvös–Picard famíliába kerültünk. Tízéves koromban mint „kisbohóc” léptem porondra, s 15 évesen, amikor elment a nagybohóc, engem tettek a helyére. Húszéves koromban már státuszban voltam a nagycirkuszban.

Nem véletlenül. Kedvelték, azt mondták rá, „orosz stílusú” bohóc. Olyan, aki képes volt együtt szerepelni az artistákkal: szaltózni vágtató lovon, fejen állni, zsonglőrködni.

– Kisgyerekkorom óta együtt gyakoroltam az artistákkal. Később sem heverésztem az előadások között, mondván, nekem, bohócnak, csak nevettetnem kell. Kigyakoroltam ugyanazokat a mutatványokat, mint az artisták, s ha nem is értem el azt a magas szintet, mint ők, az alapokat minden produkcióban tudtam, így be is vettek a számokba, mint bohócot. Egy időben arról voltam híres, hogy egy asztal alatt meg tudtam csinálni a guggolós szaltót. Sohase henyéltem, minden szabad­időmben gyakoroltam. Volt egy labdazsonglőr számom, azt csiszolgattam éppen, amikor meglátott egy svájci cirkuszos szakember. Megszólított, hogy pont ilyen produkció kell neki, menjek ki vele Svájcba. Mennék én, mondtam, de státuszban vagyok az állami cirkuszban. Valahogy elintézte, hogy mégis elengedtek. A hat szezonban mint „Németh Attila artista” szerepeltem még a plakátokon is, még az igazgatónk sem tudta, hogy rólam van szó. Volt egy szájzsonglőr számom is pingponglabdákkal, a feleségem mint lábzsonglőr dolgozott. Ott született a fiunk, Mihály. Sajnos beteges kisgyerek volt, a szívével operálni is kellett, így hazajöttünk. Szerencsére ma már semmi baja – mutat büszkén a sátrak között ténykedő izmos, életerős fiatalemberre.

Misa bohóc sok országba eljutott, anno az volt a divat, hogy kölcsönösen 3-3 hónapos turnékkal végigjárták a baráti országokat. Télen persze régen is, ma is pihen a cirkusz. Misáéknak Maglódon van „rendes” lakásuk is, ott él az egész Németh família.

– Misenka mellett van még két lányom, Szilvia most otthon neveli a 3 unokámat, Klaudia itt van velünk, ő a főpénztárnok, vele van a 4. unokám. A hét végén egyébként minden kölök itt nyüzsgött, nagyon tetszett nekik a zalakarosi fürdő – hétfőn vittem őket haza. Feleségem 15 évvel ezelőtt meghalt, 10 éve ott Maglódon a boltban vettem magamnak egy asszonyt – kacsint ki egy pillanatra beszélgetőpartneremből Misa bohóc. Mari boltos volt a házunkhoz közel, feleségül vettem, azóta ő is járja velünk a világot.

Büszke rá, hogy gyerekeiben is bohócvér folyik. Kissé molett kislányának anno kitalálta a „120 kilós kacsú primadonna” számot. A leányzó duci primadonnaként tütüben spárgázva és egyéb balettmozdulatok kíséretében Misa bohóc társaként mókázva nagy sikert aratott. A gyerekei kedvért találta és dolgozta ki a kutyás bohócszámot is.

– Ennek veszem most nagy hasznát. Mert a gyerekkori sok fázás, a nehéz fizikai munka (sátorépítés, cipekedés) nem maradt megtorlatlanul, az ízületi problémáim, a kösz­vényem miatt már nehéz a mozgás. Egyébként sohasem voltam annyira beteg, hogy ne dolgoztam volna. Most is 9 kutyám van, ebből öt szerepel. Van, amelyik táncol, másik pörög, szaltózik, amelyik pedig semmire sem hajlandó, az a kalapomon ücsörög. Egyébként nem kell a kutyákat idomítani. Az állat is olyan, mint az ember, valamennyinek egyénisége van. Meg kell keresni, mi az, amit erősíteni kell, nem pedig ráerőltetni valami tőle idegent. Megjegyzem, a cirkuszban a bohócnak a legnehezebb a dolga. Az artista minden közönség előtt előadja ugyanazt a mutatványt, oszt’ jól van. A bohóc kimegy a porondra, s előfordul, hogy a nézők a szájukat sem húzzák el azon a produkción, amin előző este halálra röhögte magát a közönség. Először ki kell puhatolnia, mire vevő a publikum.

– Hatvanegy éve áll porondon, ehhez képest nevetségesen kevésnek tűnik a 60 ezer forint nyugdíj. Mit gondol, miért csak ennyi?

– Fogalmam nincs. Az Országos Cirkuszvállalatnál voltunk státuszban, nem fizettek túl bennünket, minimális napidíjat kaptunk akkor is, ha megkapták utánunk a nagy kalap valutát. Bizonyára spóroltak rajtunk, a kevéske napidíj után számolták a nyugdíjjárulékot, bár a maszekolások után mi magunk is fizettünk. 18 évvel ezelőtt mentem el „szakmai nyugdíjba”, akkor 25 ezer forintot kaptam havonta, s ez „hízott” mára 60 ezerre. Ebből persze nem lehet megélni, nincs más megoldás, dolgozni kell életünk végéig. Mázli, hogy szeretem a cirkusz világát és bohócként még kellek. Kérdés, hogy meddig…

Eötvös Tibor, az Artistaművészek és Cirkuszi Dolgozók Szakszervezetének elnöke lapunknak elmondta, hogy többféle módon is igyekeznek segíteni a szegény sorsú öregjeiken. A múlt pénteki jótékonysági előadás immár egy harmincéves hagyomány folytatása, évente megrendezik, a bevételéből a szeretet ünnepe előtt meg tudják ajándékozni a létminimum alatt tengődő nyugdíjas cirkuszi művészeket. A korkedvezményes és a szakmai nyugdíj reformjáért évek óta folyamatosan dolgoznak, az elismeréséért több fronton is harcolnak – törekvéseik pozitív fogadtatásra találtak, s remélhetően az ifjú korosztály már profitálhat belőle. A nyugdíjas artisták közül sokan a létminimum alatt élnek, mert – mint Eötvös Tibor hangsúlyozta – a pályafutásuk hasonlatos az élsportolókéhoz, magas színvonalon igazából csak fiatalon lehet művelni, korán elhasználódnak, kiöregednek, s így csak nagyon kevés nyugdíjjogosultságot képesek szerezni.