A Holnapocska építőtábora

2018.08.29. 11:30

Irány a természet! Tíz napot töltött munkával huszonöt fiatal

A digitális világban maradandó élményt kell nyújtani a fiataloknak, mert csak így lehet elmozdítani őket a számítógépek mellől.

Arany Gábor

Az építőtáborosok bekapcsolódtak a Fekete István emlékház felújításába is Fotó: Katona Tibor

Egyebek mellett ez is elhangzott kedden a kis-balatoni Diás-szigeten, a Fekete István emlékháznál, ahol sajtótájékoztatót tartottak a 14-18 éves fiataloknak megrendezett, csütörtökön záruló építőtáborról. Az évtizedekkel korábban a fiatalok számára megszokott nyári elfoglaltság újraindítása a Holnapocska Tábort alapítóitól, Szabadics Zoltántól és feleségétől, Szabadicsné Rádi Évától származik, s több támogatót is megnyertek ehhez. Köztük az Emberi Erőforrások Minisztériumát, amelynek környezetügyért felelős államtitkára, dr. Rácz András a kiválasztott helyszínről elmondta, hogy az 1920-as évek elején innen indult a hazai természetvédelmi őrszolgálat.

A nagy kócsag-telepek akkortájt bekövetkezett pusztulása miatt nemzetközi közadakozásból összegyűjtött pénzzel állították munkába az első természetvédelmi őrt, a vörsi Gulyás Józsefet. A kezdeményezéssel sikerült megmenteni a fajt, a nagy kócsag ma már előfordul hazánk minden vizes élőhelyén. Ez a madár lett címerállata a természetvédelmi szolgálatnak, amelyben napjainkban országszerte 250 őr dolgozik. Egyebek mellett ilyen ismeretekkel is gazdagodhatott az a 25 fiatal, aki az ország minden részéből érkezve 10 napot töltött a Holnapocska első építőtáborában.

A délutánok a kikapcsolódásé voltak, míg a délelőttök munkával teltek, egyebek mellett a kis-balatoni vízvédelmi rendszer töltéseinek koronáját kátyúzták, részt vettek a zsilip melletti kezelői épület felújításán, a Kányavári-szigeten bútorokat, játszótéri eszközöket javítottak, szemetet szedtek, a Fekete István emlékház felújításába kapcsolódtak be, ahogy a munkákról a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője, Gaál Róbert és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park igazgatója, Puskás Zoltán beszámolt. A munka nem volt idegen a fiataloknak, ahogy erről érdeklődésünkre beszéltek.

Fotó: Katona Tibor

A sármelléki Kaszás Vanda és a letenyei Bogdán Elizabet is rendszeresen szokott segédkezni otthon. A tábori élmények mellett azt emelték ki, hogy Zalaszabarban jurtában kaptak szállást. A sávolyi Csordás Bence is élvezettel beszélt az itt töltött napokról. Mint mondta, családja őstermelő, számára megszokott a mindennapi fizikai munka, földeket művelnek, és ő is ezt szeretné folytatni.

A térség országgyűlési képviselője, Manninger Jenő arról szólt, hogy a Kis-Balaton a térség kiemelt természetvédelmi értéke, amely közvetett módon a turizmusra is kedvezően hat. Az építőtábor jó lehetőség arra, hogy a fiatalok megismerkedjenek környezetünk ér­tékeivel, védelmével, miközben ráébrednek arra, hogy élményeket nemcsak a virtuális világban lehet szerezni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában