Dallal, muzsikával és verssel

2018.06.02. 14:00

Negyven fiatal adott elő Felsőrajkon

Gyerekzsivajtól és énekszótól volt hangos csütörtökön a Rajki Zsigmond Művelődési Ház: a rendezvényen sajátos nevelési igényű gyerekek mutatták meg tehetségüket.

Szabó Zsófia

Nemcsak speciális nevelést igénylő diákok léptek fel, hanem a felsőrajki iskola citerásai is Fotó: Szakony Attila

Első alkalommal szervezett Ki mit tud? találkozót a Suli Harmónia-2007 Gyermekeket Segítő Alapítvány a különleges bánásmódot, tanítást igénylő fiataloknak. Kósa Istvánné, az alapítvány elnöke elmondta: még Nagykanizsáról is érkeztek sajátos nevelési igényű diákok a rendezvényre.

Nemcsak speciális nevelést igénylő diákok léptek fel, hanem a felsőrajki
iskola citerásai is Fotó: Szakony Attila

– Nem versenyt szerveztünk, hanem bemutatkozásra biztosítottunk teret a tanulóknak. Olyan produkciókat adhattak elő, amilyet csak szerettek volna. A fellépők közt voltak autista, Down-szindrómás, érzékszervi problémákkal küzdő diákok is, de az intézmény speciális nevelést nem igénylő tanulóit is szívesen láttuk. Jövőre az egész Dunántúlra szeretnénk kiterjeszteni a Vigh László országgyűlési képviselő fővédnökségével zajlott találkozót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában