Imakönyveket, zsoltároskönyveket találtak a levéltárosok Bogojinán

Bagonya az egykori zalai falu

Az elmúlt hét végén azon az egykor a Magyar Királysághoz, majd az Osztrák–Magyar Monarchiához tartozó településen kutattak a tábor résztvevői, amely Bagonya néven egykor az utolsó zalai falunak számított. Az ottani program befejezését követően váltottunk szót a résztvevők egy csoportjával.

– Bogojinán ma már csak nagyon kevés magyar nemzetiségű, s magyarul beszélő személy él, nem is tartozik a kétnyelvű terület települései közé – mondta dr. Paksy Zoltán főlevéltáros, a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltárának munkatársa. – A módszerünk nem változott, végigjárjuk a települést, s gyakorlatilag minden egyes házhoz bekopogtatunk, bízva abban, hogy találunk ott levéltári szempontból értékes iratanyagot.

Az idei szerényebb eredmények abból adódnak, hogy Bogojinán a közelmúltban több hasonló kutatás zajlott már. Gyűjtöttek magánszemélyek, helytörténészek, s kerestek dokumentumokat a muraszombati püspöki hivatal megbízásából is. Ezt már Söveges Lipovsek Gordana, a maribori területi levéltár munkatársa tette hozzá, aki szlovén részről irányítja a munkát.

– Bogojina egyik jellegzetessége, hogy viszonylag sok pap származik innen – magyarázta a szlovéniai szakember. – A legismertebb közülük a most 96 esztendős Smej József, aki maribori püspök is volt, de rajta kívül 5-6 plébánosnak is ez a falu a szülőhelye. Talán ezért is került annyira az egyházi levéltárak érdeklődésének középpontjába. Természetesen így is akadt érdekesség, ötdoboznyi anyagot gyűjtöttünk össze, ezek 90 százaléka imakönyv vagy zsoltároskönyv. Vannak egészen régiek is, a XIX. század első feléből valók, amiket a muravidéki nyelvjárásnak megfelelő szóhasználattal írtak, s a magyar ábécé betűivel nyomtattak.

26 éve

A szlovén–magyar levéltáros kutatótábor múltja 1991-ig nyúlik vissza. Akkor fogott össze két magyarországi – a Vas és Zala megyei –, valamint az éppen akkor önállóvá vált Szlovéniából a maribori területi levéltár, hogy a határ menti térség településein fellehető dokumentumokat összegyűjtsék. A kutatásba az azt irányító és koordináló levéltáros szakemberek mellett történelem iránt érdeklődő középiskolás diákokat is bevontak, a módszer azóta sem változott.

– A zalaegerszegi Ady Gimnázium 11. évfolyamos tanulója vagyok, s a történelemtanárom, az iskola igazgatója jelezte, hogy lenne ez a lehetőség – mondta a kutatás egyik résztvevője, Rosta Fanni. – Fogalmam sem volt róla, hogy milyen módszerekkel dolgozunk, arra pedig végképp nem gondoltam volna, hogy házról házra fogjuk járni a települést.

Fanni hozzátette, meglepő volt számára, hogy voltak olyan lakók, akik egyáltalán nem értékelték a régi iratokat, nem is tudtak róla, hogy van-e egyáltalán a birtokukban ilyesmi. Amikor próbálták elmagyarázni, hogy pontosan miket keresnek, akkor jöttek elő az emlékek.

– Azt is meglepetten tapasztaltam, hogy bár a lakók többsége szlovén, mégis sokan beszélnek magyarul – tette még hozzá. – Ha többet nem is, de szavakat biztosan. Találkoztunk egy idős bácsival, aki 1934-ben született. Ő is szlovén nemzetiségű, de 1941 után magyar iskolában tanult, a Nem minden szarka farka tarka kezdetű nyelvtörőre a mai napig jól emlékszik, hiba nélkül mondta el nekünk.

A Muraszombaton élő Foltin Lucija a történelem iránti érdeklődése miatt jelentkezett a táborba. Úgy gondolta, a nyári szünet egy részét megpróbálja hasznosan eltölteni, erre kínált remek lehetőséget a tábor, amit a tanárnője ajánlott a figyelmébe. A ljutomeri gimnázium diákja úgy fogalmazott: számára is az volt a legizgalmasabb, ahogy házról házra járva jutottak újabb és újabb élményekhez.

– A tanítási órákon csak fénymásolatok formájában láthatunk régi iratokat, könyveket, ilyen régi források, s ilyen szép állapotban csak nagyon ritkán kerülnek a kezünkbe – lelkendezett Lucija.

A kutatás második része a Zala megyei Rédicsen zajlik, ahol szerdán kiállítás is nyílik a fellelt dokumentumokból. Az összegyűlt anyagot Bogojinán augusztusban mutatják be.