lakatlan fészkek

2018.06.20. 12:00

Észak-Zalában huszonhét fiókát sikerült meggyűrűzni kedden

Egyre több lakatlan gólyafészket találnak a madarászok megyénkben is, ahol azonban az idei költés nem mondható rossznak.

Varga Andor

Darázsi Zsolt egy fiókát, illetve a lábára szánt gyűrűt mutatja be az érdeklődő teskándi óvodásoknak Fotó: Katona Tibor / zh

Egy mondatban valahogy így foglalhatók össze a gólya-roadshow zalai tapasztalata. Ma már nem ritka, hogy több falu hosszan egyetlen élő gólyafészket sem látni, ám a lakottakban ebben az szezonban szép számmal vannak fiókák.

– Kilenc észak-zalai fészekben 27 madarat gyűrűztünk a keddi nap folyamán, ez ugye fészkenként három, ami a szakirodalom szerint átlag feletti – mondta Darázs Zsolt, az MME zalai titkára. – Ettől függetlenül kevés, egyre kevesebb a gólya.

Darázsi Zsolt egy fiókát, illetve a lábára szánt gyűrűt mutatja be az
érdeklődő teskándi óvodásoknak Fotó: Katona Tibor / zh

A madarakra leselkedő veszélyek közt idehaza továbbra is élen áll az áramütés – most is van sérült, féllábú madár a megyében, mely vélhetően villanyvezetékkel „találkozva” veszítette el a végtagját. Ám röpképes maradt, és továbbra is gondozza az utódait.

A gólya-roadshow ma a megye déli felében folytatódik. A program: Miklósfa (Nagy L. u. 3., Marek J. u. 35., Bem J. u. 2 – kezdés: 8 óra), Nagykanizsa (Kaposvári u. 67., 9.20), Kiskanizsa (Bajcsy-Zsilinszky u. 106., 10.15), Letenye (Kossuth u. 7., 11.20), Murarátka (Petőfi u. 1., 12.20). A természetvédők örömmel látnak minden érdeklődőt a helyszíneken. Az időpontokban előfordulhat némi csúszás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában