Népes család a gimnáziumé

2018.06.04. 13:00

Az öregdiákok találkozóján több generáció ünnepelte együtt a Batthyány Lajos Gimnáziumot

A hagyományokhoz híven immár kilencedik alkalommal szerveztek öregdiák-találkozót a Batthyány Lajos Gimnáziumban.

Szabó Zsófia

Balogh László (balról), a Pro Schola díjas Varga Dávid István, Kocsmár Sándor örökdiák és Molnár László elnök Fotó: Szabó Zsófia

A kétnapos eseményre nem csak az egykori batthyánysokat várta az intézmény, hanem azokat az öregdiákokat is, akik anno a Landlerben és az Irányiban érettségiztek. A program idén is kulturális bemutatóval kezdődött pénteken. A BLGén elnevezésű rendezvényen a jelenlegi diákok adtak műsort a HSMK-ban. Szombaton, focimeccsel folytatódott a program, melynek keretében az iskola régi és mostani tanulói „csaptak öszsze” a pályán.

Balogh László (balról), a Pro Schola díjas Varga Dávid István, Kocsmár Sándor örökdiák és Molnár László elnök Fotó: Szabó Zsófia

A rangadó 7-4- es különbséggel az öregdiákok győzelmével végződött. Délután a meghitt perceké volt a főszerep. Ezúttal három osztály tartotta érettségi találkozóját, közös ünnep keretein belül. A tíz évvel ezelőtt érettségizett fiatalok mellett az 1968-ban végzett negyedikesek – néhai Kerecsényi Erzsébet pedagógus diákjai – szintén összejöttek közös nosztalgiázásra egykori alma materükben. – Sokan, mintegy tízezren végeztek intézményünkben 1848 óta – mondta Balogh László igazgató.

– Minden diákunkra büszkék vagyunk, ahogy arra is, hogy fészek, óvóhely, arborétum és még megannyi más dolog tudott lenni iskolánk a tanulóknak. Tudjuk lelkesíteni őket és ők is minket. Nemcsak a jelenlegi batthyánysokat becsüljük meg, hanem a diákősöket is – fogalmazott Balogh László. Molnár László, a közös találkozót szervező Batthyánys, Landleros, Irányis Öregdiákok Egyesület elnöke pedig arról beszélt, hogy több érdemi dolgot, köztük az „iskolamúzeumot” és a néhai tanárok panteonját is megvalósították az évek során. – Tervekből sincs hiány – fűzte tovább mondandóját az egyesület elnöke. – Arra kérnénk az egykori diákokat, akik művészeti, kutatói vagy más pályákon kimagasló eredményeket értek el, hogy adjanak iskolájuknak valamit az életművükből.

A találkozón ezúttal is átadták a Pro Schola díjat az iskola legérdemesebb diákjának. Idén Varga Dávid István kapta a közösség szavazata alapján az elismerést.

Elhangzott: a fiatalember tanulmányi eredménye elismerésre méltó, csakúgy, mint közösségi munkája, illetve tanáraihoz és társaihoz való viszonya. Varga Dávid István kitüntetését a találkozó legidősebb növendékétől, az 1953-ban végzett Kocsmár Sándortól és Balogh László igazgatótól vette át. Az ünnepségen az intézmény Ezüstkor tanári klubjához tartozó, jeles pedagógusok emlékezéseire is sor került., továbbá felavatták a Fehér László néhai tanárról elnevezett matematikatermet és átadták az öregdiákok örökbizonyítványait is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában