Kommunikációs problémák miatt

2018.05.24. 09:30

Regionális szintre kerültek a fegyelmi ügyek

Kommunikációs problémák állnak a legtöbb fegyelmi eljárás hátterében. Ezt a megállapítást dr. Havasi Dezső, a magyar ügyvédi kamara elnökhelyettese fogalmazta meg, amikor minap a zalai prókátorok éves közgyűlésén vett részt.

Arany Gábor

– Sok esetben meg lehetne előzni a panaszokat, ha az ügyvéd megfelelő módon magyarázná el az ügyfélnek, mit miért kell megtenni, ha empatikusabban szolgálná ki – szögezte le dr. Havasi Dezső. – Különösen, hogy az átlagpolgár számára a jogi nyelvezet nehezen értelmezhető megfelelő segítség nélkül. Ezt a párbeszédet hivatott elősegíteni a törvény biztosította mediációs eljárás is, ahová a vitát kell utalni, mielőtt az ügyvéddel szembeni panasz a fegyelmi vizsgálat elé kerül.

Dr. Havasi Dezső: A beérkezett panaszok tizedéből lesz fegyelmi eljárás Fotó: Arany Gábor/ZH

Dr. Havasi Dezső, aki a Győr-Moson-Sopron megyei ügyvédi kamara elnöke is, elmondta, az új ügyvédi törvény eredményeként a jogtanácsosokkal bővült a kamara létszáma, ami már eléri a 18 ezret és ennek több mint fele, 53 százaléka Budapesten praktizál.

– Az e miatti növekedés jelentős, húsz százalékos volt, de azt szögezzük le, a módosítást nem az ügyvédi kamara kezdeményezte, hanem az igazságügyi minisztérium ragaszkodott ehhez a megoldáshoz. Annyiban érthető a törekvés, hogy a jogtanácsosi tevékenységet 1983-as elnöki tanácsi törvényerejű rendelet szabályozta, ami valóban idejét múlta, és több kérdés rendezetlen volt. A jogtanácsosok esetében például nem korlátozták a munkaviszonyok számát, nem volt biztosítási fedezetük, se fegyelmi felelősségük. Mindezek a kamarai tagsággal megváltoztak, ami átláthatóbb működést eredményez és a mindenki számára kötelező oktatásokon való szervezett részvételük is biztosított. A jogtanácsosok eddig ugyanis csak a munkahelyüktől függően tudták képezni magukat. Ezzel a magasabb szakmai kritériumoknak is meg tudnak felelni, ezért az ügyfelek nagyobb biztonságban érezhetik magukat. Az ügyvédek számára pedig biztosíték, hogy a jogtanácsosok nem vállalhatnak megbízási jogviszonyt, és kettőnél több munkaviszonyban sem lehetnek, igaz, e körben a kapcsolt vállalkozás egynek számít – magyarázta.

Elmondta, a kamarán belül átszervezték a fegyelmi ügyek intézését, ezek most regionális szintre kerültek, nem helyben, a megyéknél bírálják el.

– Ennek a célja, hogy a belterjesség mérséklődjön, főleg a kis létszámú kamaráknál, ahol mindenki ismer mindenkit és összekapcsolódások, összeférhetetlenségek merülhetnek fel. Ezek kivédését szolgálja az új előírás, bár az adatok szerint a fegyelmi helyzet nem igazolja a feltételezéseket, ám a változás mindenképpen növeli az ügyfelek bizalmát – mondta.

Arról is szólt, hogy a tapasztalatok szerint a beérkezett panaszok tizedéből lesz fegyelmi eljárás, ami figyelmeztetéssel, pénzbüntetéssel, esetleg kizárással végződhet, a többi alaptalanság vagy elévülés miatt megszűnik. Országosan is ritka a kizárás, az esetek 1-2 százalékában fordul elő. Ezek többsége a letéti szabályok megsértése miatt következik be, mondta el dr. Havasi Dezső. Zalában 35-40 panasz érkezik egy évben és hasonlóak az országoshoz az arányok.

– A panaszok jelentős része arról szól, hogy nem megfelelően foglalkozott az üggyel a jogi képviselő, nem volt elérhető, nem nyújtotta a szükséges tájékoztatást, nem kellő alapossággal végezte a munkáját, nem megfelelő módon készítette el az okiratot, vagy épp keresetindítási határidőt mulasztott. Mivel az ügyvédnek a legjobb szakmai tudása szerint kell eljárni, a felsoroltak műhibának számítanak. Ebből a legsúlyosabb a letétkezelési szabályok megsértése. Ez a hazai ügyvédségnek olyan privilégiuma, amire a világon kevés példa van, miszerint a szerződésekhez kapcsolódó pénzeket az ügyvédek közvetlenül kezelik, s nem pénzintézet formában. Ezen jogosítvány megóvása olyan fontosságú, hogy e téren nincs elnézés, a legkisebb megsértése is a kizárást vonja maga után, és hasonló szigorral lépünk fel cégeljárásban, okiratszerkesztésben elkövetett hibák esetén.

Az elnökhelyettes arról is beszélt: a felduzzadt ügyvédi létszám egyfajta árversenyt is eredményezett. Bár felvetődött alternatív javaslatként a szolgáltatásokért kérhető szabott tarifa, amit több országban alkalmaznak, és itthon a közjegyzőknél is, de ezt végül elvetették.

– Erősödik a szakosodás, az általános, mindenhez értő ügyvédek korszaka visszaszorulóban. Nagy szűrő az elektronikus eljárás bevezetése, mert ha ebben az ügyvéd nem tud készség szintjén közreműködni, pár éven belül ki fog kopni a szakmából, és ez főleg az idősebb kollégákat érinti – mondta dr. Havasi Dezső.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában