13 ország harminc művésze

2018.05.29. 17:01

Megnyílt a Ludvig Nemzetközi Művésztelep Kisrécsén

Megnyitotta kapuit a látogatók előtt vasárnap a kendlimajori Ludvig Nemzetközi Művésztelep. A június 9-ig tartó, ingyenesen látogatható szimpóziumon 13 ország harminc művésze alkot majd.

Benedek Bálint

Megnyitotta kapuit a nemzetközi művésztelep, ahol június 9-ig dolgoznak az alkotók Fotó: Szakony Attila/Zalai Hírlap

A művésztelep megnyitója hagyományosan a nagykanizsai vegyes kar fellépésével kezdődött, majd a házigazdák nevében Ludvig Zoltánné Klára köszöntötte a látogatókat. Mint elmondta: a tavalyi 25. jubileummal lezárult egy korszak, és most egy újabb nyílt, amely számos meglepetést tartogat a látogatóknak és a művészeknek egyaránt.

A kendlimajori ékszerdoboz rendszerint új inspirációkra késztet, s persze elgondolkodtatja az alkotókat.

Megnyitotta kapuit a nemzetközi művésztelep, ahol június 9-ig dolgoznak az alkotók Fotó: Szakony Attila/Zalai Hírlap

– Most tiszteletadással nyitjuk a művésztelepet – folytatta. – Egidius Golob, Fischer György, Eva Mazzucco, Klaus Neuper, Orosz Gergely és Walter Gábor egykor itt alkottak, ám sajnos többé nem láthatjuk őket. A műveiket viszont igen, s most egy rögtönzött tárlaton bemutattuk, no és persze a műtermek falain állandó helyet kapnak alkotásaik.

 

– Eltelt egy év, s alig vártuk, hogy találkozzunk a rég nem látott ismerősökkel – mondta megnyitóbeszédében Tóth Lucia polgármester. – Nagyon jó érzés visszagondolni a korábbi táborok hangulatára, nézni a képeket, azt, hogy mennyit változott az alkotók stílusa. S mennyit változott az arcuk, ám az idő csak a külsőkön látszik, a lelkek nem változtak. A művészet és kultúra fellegvára az idén is nívós programokkal várja a látogatókat, akik ezúttal is díjmentesen leshetnek be az ecsetek siklásába – mondta a polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában