Közösségi futás

2018.05.03. 14:30

A kisvonatot is megelőzték a lenti Iszkiri Futóklub Egyesület tagjai

Előzd meg a kisvasutat! elnevezéssel szervezett közösségi futást Lenti és Csömödér között a helyi Iszkiri Futóklub Egyesület a Zalaerdő Zrt.-vel közösen e hét elején.

Korosa Titanilla

Fotó: Korosa Titanilla/Zalai Hírlap

Gyerekfutamokkal indult a program

A kisvasút állomásánál Lentiben gyülekeztek a futók. A program 9 óra után a gyerekfutamokkal indult el, a kisebbek 400 és 800 méteres távokra nevezhettek, melyeket az állomás és a gyógyfürdő körül jelöltek ki. A két távon összesen 44-en indultak el.

A futók célja az volt, hogy megelőzzék a kisvonatot Fotó: Korosa Titanilla/Zalai Hírlap

A hosszabb, felnőtteknek szóló távokra mintegy 40-en neveztek. A legtöbben a rövidebb szakaszokat választották, amelyek Lentiből Csömödérig (11,5 km), illetve Lentiszombathelyről Csömödérig (7 km) vezettek.

Fotó: Korosa Titanilla/Zalai Hírlap

A gyerekek közül többen is bekapcsolódtak az utóbbi távba és teljesítették a szakaszt futva, illetve voltak köztük, akik kerékpárral megtették a 11.5 kilométert Csömödérbe, majd vissza is tekertek Lentibe.

Lenti-Csömödér-Lenti

A leghosszabb 23 km-es Lenti-Csömödér-Lenti futamot heten teljesítették a felnőtt nevezők közül futva és 19-en kerékpárral. Itt fél óra pihenő után indultak vissza a futók Csömödérből a célállomásra Lentibe. A szervezők tájékoztatása szerint minden indulónak sikerült a kisvonat visszaindulása előtt beérkeznie a csömödéri állomásra, vagyis megelőzni a kisvasutat

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában