A lakók féltik a természeti környézetet

2018.05.24. 07:10

Érkezik az internet és nem lesz fakivágás Zalaszentjakabon

Gőzerővel zajlik az internethálózat kiépítése a településen. Egyik olvasónk, Zsohár Imre viszont elfogadhatatlannak tartja, hogy ezért több fát is kivágjanak.

Benedek Bálint

Zsohár Imre (balról), Molnár József és a fa mellé állított oszlopalap. Közösen találnak megoldást Fotó: Szakony/ZH

Problémájával nemcsak lapunkat, hanem a polgármestert és a jegyzőt, valamint rajtuk keresztül a kivitelező cég munkatársait is megkereste. Ottjártunkkor az érintettek épp helyszíni bejárást tartottak, hogy megoldást találjanak a kialakult helyzetre.

– A nyomvonalat biztosan egy asztal mögött tervezték meg, helyszíni tájékozódás helyett – méltatlankodott Zsohár Imre. – A tervek szerint a kábelhúzás miatt gyümölcs- és díszfák is áldozatul esnek a modern kor vívmányának. A kandeláberek tartó oszlopait közvetlenül a fatörzs mellé verték le, ami azt jelenti, hogy az adott fának befellegzett. Ezt nem hagyhattam annyiban. Molnár Józsefet, a település polgármesterét ugyancsak zavarja a kialakult helyzet. Előzetesen, amikor egy szakemberrel végigjárta a környéket, nem ebben állapodtak meg.

Zsohár Imre (balról), Molnár József és a fa mellé állított oszlopalap.
Közösen találnak megoldást Fotó: Szakony/ZH

– A beruházás hasznos, ám ehhez nem szabadna a növényvilágot veszélyeztetni – mondta a településvezető. – Minél előbb kompromisszumos megoldást kell találnunk. Szeretnénk, ha a beruházás úgy készülhetne el, ahogy abban mindegyik fél egyetértett. Az itt élő emberek nem állják útját a modern kor technikájának, de érthetően ragaszkodnak a nyugodt és háborítatlan környezethez.

Az üggyel kapcsolatban megkerestük a szolgáltatót. A Magyar Telekom PR-irodájának közleményéből kiderült: a hálózatépítési munkák során mindig szem előtt tartják a lakók nyugalmát és a lakókörnyezet megóvását. Az esetleges fakivágások mindig hatósági engedélyhez kötöttek. A konkrét esetben a település polgármestere, jegyzője és a panaszos részvételével helyszíni bejárást tartottak annak érdekében, hogy megnyugtatóan tudják rendezni a kérdést. Az egyeztetés eredményeként tisztázódott, hogy a Zalaszentjakab, Hunyadi utca 1. elé tervezett két oszlop állítása nem igényel fakivágást, minimális gallyazással megoldható lesz a kivitelezés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában