Fejlesztések

2018.05.24. 10:00

Epret termesztenek és 150 millió forintból felújítják a templomot Beleznán

Az önkormányzati földeken érik az eper, a templom tornyán szakemberek dolgoznak. A településen élők számos friss fejlesztésnek örülhetnek.

Benedek Bálint

Bődör István polgármester jogos büszkeséggel a leszüretelt első osztályú epret mutatja

- A Start Mmunkaprogram keretében kezdtünk bele az epertermesztésbe – mondta Bődör István polgármester. – A közmunkásainknak próbáltunk egy olyan értékteremtő tevékenységet találni, ami a javukat szolgálja. Ne csak az árokpartot kaszálják, és a területeket tegyék rendbe. Talán ez a fajta tevékenység valamelyest ambicionálja őket, hogy otthon is próbáljanak a mezőgazdasággal foglalkozni, hiszen ebben a szegmensben némi befektetett energiával pénzt kereshetnek.

Bődör István polgármester jogos büszkeséggel a leszüretelt első osztályú epret mutatja

A beruházáshoz kettő, öszszesen fél hektáros területen 10 ezer palántát ültettek el. A 4,5 millió forintból csepegtető rendszerű öntözéshez kutat is fúrattak, melyhez elektromos hálózatot is telepítettek.

– Az idei évben szerencsére a fagy elkerülte a területet, optimálisak a körülmények, így minimum húsz mázsa termés várható – fogalmazott Bődör István. – Úgy döntöttünk, hogy helyben kedvező, első osztályú gyümölcshöz juthat a lakosság. A település arculatát jelentősen befolyásoló római katolikus templom régóta esedékes felújítása is elkezdődhetett.

– Két évvel ezelőtt műemlékké nyilvánított neogótikus stílusban épült templom tervezéséhez a budavári Mátyás templom szolgált alapul – folytatta a településvezető. – A kaposvári püspökség támogatásából jelenleg 15 millió forintból a díszített tornyon dolgoznak a szakemberek, majd jelentős, 150 millió forintos forrásból a teljes belső felújítást, szigetelést és a villamoshálózat cseréjét is elvégzik. A beruházással várhatóan az idei évben elkészülhetnek.

A felállványozott beleznai templomtorony Fotók: Szakony Attila/ZH

A beleznaiak életében ugyancsak lényeges, hogy a kormány központi költségvetéséből nyújtott támogatásból a két kilométer hosszú bekötőutat teljesen felújíthatják. Ezen kívül a téli felfagyások kijavítására 5,5 millió forintra pályáztak, s eddig is igyekezetek önerő felhasználásával minden problémát orvosolni. Bődör István továbbá kiemelte: örvendetes még, hogy 8,5 millió forintot nyertek közúti gépfejlesztésre. Ennek keretében többek között traktor, hótoló, földgyalu, ágdaráló, szártépő és mulcsozó berendezések érkeznek június végén a településre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában