Volt, ahol léggömböket engedtek a magasba

2018.05.07. 12:44

Elballagtak a végzős diákok Lentiben és Kanizsán

Ma már a magyar nyelv és irodalom érettségi napja van, de a hétvégén még a ballagások zajlottak.

Benedek Bálint, Korosa Titanilla

A Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban 85 tanuló búcsúzott lufikkal Fotó: Gergely Szilárd/Zalai Hírlap

Lentiben a Lámfalussy Sándor Szakképző Iskolában szombaton reggel a ballagási ünnepség előtt avatták fel a felújított kerítést és a díszburkolattal ellátott közösségi teret. Az ünnepségen Tótiván Endre igazgató elmondta: mintegy 12 millió forintból valósult meg a beruházás, a munkálatokban az iskola diákjai is közreműködtek helyi vállalkozók mellett. Szabó Károly, a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum főigazgatója pedig arról beszélt, hogy a kitűzött célok szerint az iskola belső felújítására is sor kerül, hogy megfelelő környezet fogadja a szakképzésbe jelentkező diákokat.

A Lámfalussy-szakképzőben új kerítést és díszburkolatot avattak a ballagás előtt. Balról Szabó Károly és Tótiván Endre Fotó: Korosa/Zalai Hírlap

Nagykanizsán szombaton több gimnáziumban és szakközépiskolában ballagtak el a diákok. A Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban a hagyományokat követve minden végzős, tehát ezúttal három osztály 85 tanulója búcsúzásképpen lufikat engedett a magasba. Májer Anita intézményvezető beszédében elmondta: négy évvel ezelőtt a szülőkkel egyetértésben vállalták, hogy felkészítik gyermekeiket a felelősségvállalásra, valamint az élet kihívásaira.

- A közös erőfeszítésünk nem volt hiábavaló – folytatta. – Az évek alatt számtalan élmény, tapasztalat, tudás, barátság, szerelem, s milliónyi boldog perc tette még gazdagabbá a fiatalok életét.

A Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban 85 tanuló búcsúzott lufikkal Fotó: Gergely Szilárd/Zalai Hírlap

A műsor zárásaként díjazták a legjobb eredményeket elért diákokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában