2018.04.24. 10:00
Idén is színvonalas előadásokkal léptek a zsűri elé a lenti kisdiákok
Négy általános iskola alsó tagozatos diákjai mérték össze tudásukat mesemondásban tegnap a városi könyvtár által szervezett Hetedhét Ország Mesemondó Versenyen.
A verseny helyezettjei és a különdíjasok. Hátul balról a második Csordás Mihály, a verseny nyertese Fotó: Korosa Titanilla/Zalai Hírlap
A helyi és környékbeli általános iskolák második, harmadik, illetve negyedik évfolyamos diákjai vettek részt a mesemondó versenyen, ahol a zsűrinek idén sem volt könnyű feladata a legjobbak kiválasztásában. Az értékelés során elhangzott, hogy a résztvevők mindannyian szépen felkészültek, jól választottak mesét, szépen intonáltak és többen bevetették az arcjáték eszközét is, ami fontos a mesék előadása során. Jó tanácsként elhangzott, hogy merjenek élni a szemkontaktus lehetőségével, valamint a kézjátékkal is.
Különdíjat kapott Kovács Barna (Vörösmarty-iskola, Lenti), Szokoli Emma Szaffi (Arany-iskola, Lenti) és Pratnekar Ksaver (Lendva). A verseny harmadik helyezettje Csete Noel (Gutorfölde) lett, a második helyen Horvat Jan (Lendva) végzett, míg a legjobb versmondónak idén Csordás Mihályt (Gutorfölde) választotta a zsűri.