Dinamikus fejlődés

2018.04.06. 07:00

Felújították a türjei községházát

A 16 hónap alatt, TOP-forrásból, helyi kivitelező munkája révén megújult községházát tegnap adták vissza rendeltetésének.

Arany Horváth Zsuzsa

A községháza és a benne dolgozó köztisztviselők három település (Türje, Batyk, Zalaszentlászló) lakóinak ügyeit intézik abban az épületben, amely 1978 óta nem élt át ilyen volumenű felújítást, melynek során teljes energetikai és villamoshálózati átépítés zajlott, megújult a beázó tetőszerkezet

A türjeiek és vendégeik a községháza emeletére gyűltek, hogy megismerkedjenek a beruházás részleteivel, melyekről Manninger Jenő országgyűlési képviselő, Bene Csaba, a megyei közgyűlés alelnöke, Nagy Ferenc, Türje polgármestere és Takács Lászlóné, a közös önkormányzati hivatal jegyzője szólt.

Az első pályázati folyamat során 26,7 millió forintból, majd a második révén 40,7 millióból végezték el a szükséges munkálatokat, így a 478 négyzetméternyi homlokzat is új külsőt kapott, kicseréltek 39 nyílászárót, valamint napelemek kerültek a házra. Utóbbiak az energiatakarékos működést szolgálják, a megspórolt pénzt más feladatokra lehet költeni, jelezték a szónokok.

A fejlesztés része annak a sorozatnak, amely során a szociális létesítmény, a templom, a sportpálya is megújult, s ami a tornateremmel folytatódik. Az épületet az iskolások műsora előtt Száraz Kristian Dávid O. Praem plébános áldotta meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában