Vitás helyzet

2018.04.21. 08:00

Bontják a horgászstégeket a csömödéri tónál

Lebontatja a horgászstégeket a külföldi tulajdonos a helyi víztározónál. Korábban sem volt felhőtlen a viszony az osztrák tulaj és a horgászok között. A tulajdonos 2010-ben például elrendelte a tó vizének leengedését.

Korosa Titanilla

Miután megkapta a víztározó a különleges rendeltetésű státuszt, és szabadon horgászhattak az egyesület tagjai, több stéget felújítottak, biztonságossá tettek. Ezek anyaga – ha nem teszik tönkre – újra felhasználható lehetne. A képen balra Pál János, az egyesület titkára és Kovács Imre elnök mutatja az egyik stéget, melyet a hét közepén már elbontottak a tó tulajdonosának utasítására Fotó: Korosa/Zalai Hírlap

A napokban új fejezetéhez érkezett a történet, melyről Kovács Imre, a Kerkamenti Sporthorgász Egyesület vezetője számolt be.

Harc a horgászási lehetőségért

- 2015 decemberéig volt a csömödéri víztározón egyesületünknek halászati joga – kezdte az elején Kovács Imre. – Mikor ez lejárt, a Földművelésügyi Minisztérium különleges rendeltetésűvé nyilvánította a tavat, a Zalaerdő Zrt. lett a vagyonkezelő, és megkapta a halászati jogot. Ekkor egyesületünk megállapodott az erdészeti társasággal, hogy tagjaink megvásárolják a területi jegyet, vállaljuk a tó és környékének rendben tartását. A Zalaerdő a jegyek után befolyt összegből végzett halasítást a víztározón. A cég 15 évre kapta meg a vagyonkezelői és halászati jogot, de tavaly a tulajdonos megtámadta a különleges rendeltetésű státuszt a bíróságon.

- Ezt a bíróság jóvá is hagyta és új eljárásra kötelezte az illetékes hivatalt, de ennek még nincs eredménye – folytatta Kovács Imre. – A felfüggesztés miatt idén januárban a Zalaerdőtől visszavonták a vagyonkezelői és halászati jogot, vagyis idén már nem horgászhattak az egyesületünk tagjai. Mindezt megelőzően 2017-ben a tulajdonos pert indított, hogy bontsák el a horgászok a stégeket. Arra hivatkozott, hogy az egyesülettel kötött üzemeltetési szerződés magába foglalja, hogy ha a megállapodás lejár, akkor az egyesületi tagok kötelezik magukat arra, hogy lebontják a stégeket 15 napon belül.

Próbáltunk egyezkedni a tulajdonossal, az általa elfogadható megoldás a stégek bérlete lett volna. Havi 10 ezer forintot kért, ezt nem tudtuk elfogadni, végül 6 ezer forintos ajánlatot tett, viszont mi komplex megállapodásra törekedtünk, amibe beletartozik a stéghasználat, a bungalók helyzete – 2019-ben lejár a horgászházak fennmaradási engedélye -, illetve a horgászati tevékenység is. Nem kaptunk választ a kérésekre, az egyoldalú stégbérletet pedig nem tudtuk elfogadni.

Miután megkapta a víztározó a különleges rendeltetésű státuszt, és szabadon horgászhattak az egyesület tagjai, több stéget felújítottak, biztonságossá tettek. Ezek anyaga – ha nem teszik tönkre – újra felhasználható lehetne. A képen balra Pál János, az egyesület titkára és Kovács Imre elnök mutatja az egyik stéget, melyet a hét közepén már elbontottak a tó tulajdonosának utasítására Fotó: Korosa/Zalai Hírlap

Megegyezés híján megkezdődött a bontás

Többszöri egyeztetés után sem született megegyezés, majd e hét közepén biztonsági őrök és munkások érkeztek a tóhoz, akik megkezdték a stégek lebontását.

- Bíztunk abban, hogy meg tudunk egyezni és nem jutunk el idáig, de nem sikerült. A tulajdonos nem állt el a bontástól – folytatta Kovács Imre. – Kértük, hogy ne tegyék tönkre a stégek faanyagát, de azt tapasztaltuk, hogy erre nem figyelnek, ezért rendőrségi feljelentést tettünk rongálásért.

A horgászok építették a stégeket

A stégeket a horgászok maguk építették, fel is újították több százezer forint ráfordítással. Kártérítési igényükkel magánszemélyként bírósághoz fordulnak, akiknek a stégjét tönkretették. A tagság létszáma tavaly 120 fő körül volt, mintegy 55 stéget érint a bontás.

- Bízunk abban, hogy megkapjuk újra a különleges rendeltetésű státuszt a tóra. Ha így lesz, újra a Zalaerdő kapja a halászati jogot és horgászhatunk, viszont a stégek már nem lesznek használhatók. A tavat erdő szegélyezi, a partról nem lehet horgászni, vagyis stégekre szükség van. A közeljövőben meglátjuk, mit tudunk tenni az ügyben – zárta szavait Kovács Imre.

Kerestük az üggyel kapcsolatban az osztrák tulajdonost is, de nem értük el. Természetesen a későbbiekben az ő álláspontjának ismertetésére is lehetőséget adunk lapunkban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában