Térségi összefogás

2018.03.12. 20:00

A vidékmegtartás az együttműködő települések célja Zala megyében is

Mindegyik településen ki kell találni, mi az, ami csak arra a falura, községre jellemző. Ez ma mindennél fontosabb.

Horváth-Balogh Attila

Az együttműködő partnerek Vigh Lászlóval (a kép bal szélén) balról: Magai Ágota szakmai vezető, Bicsák Richárd Becsvölgye, Czémán László, Felsőrajk polgármestere, Szelindi Bea, a projekt pénzügyi vezetője, Molnár Károly baki és Sipos Ferenc bagodi polgármester, dr. Csikós Dóra Andrea projektmenedzser, valamint Lendvai Miklós, Bocfölde polgármestere

Fotó: Szakony Attila/ Zalai Hírlap

A fentieket Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos mondta tegnap a felsőrajki művelődési házban megrendezett találkozón, mely a nyitánya volt hat település (Felsőrajk, Gellénháza, Bagod, Bak, Becsvölgye és Bocfölde) együttműködésével megvalósuló projektnek.

Ez utóbbi keretében térségi humán szolgáltatások lesznek elérhetők közel 7000 ember számára. A megjelenteket (a meghívott polgármestereket, közművelődési szakembereket, projektpartnereket) elsőként Magai Ágota szakmai vezető, majd a házigazda jogán Czémán László polgármester köszöntötte. Ezt követően Vigh László emelkedett szólásra.

Fotós: Szakony Attila/ Zalai Hírlap

– Kicsit ez a program arról is szól, mit tudunk behozni, mivel tudunk többek lenni. Ezért arra szeretném ösztönözni a polgármester kollégákat, hogy bátran gondolkodjanak olyan dolgokon, melyek egyedivé tehetik településeiket – mondta Vigh László. – Ez a megújulás titka.

Magáról a 2020-ig tartó, 250 millió forintból megvalósuló programról dr. Csikós Dóra Andrea projektmenedzser adott tájékoztatást. Mint elmondta: a projekt célja, hogy az együttműködő településeken széles körben elérhetővé tegyen minőségi humán közszolgáltatásokat.

Az együttműködő partnerek Vigh Lászlóval (a kép bal szélén) balról: Magai Ágota szakmai vezető, Bicsák Richárd Becsvölgye, Czémán László, Felsőrajk polgármestere, Szelindi Bea, a projekt pénzügyi vezetője, Molnár Károly baki és Sipos Ferenc bagodi polgármester, dr. Csikós Dóra Andrea projektmenedzser, valamint Lendvai Miklós, Bocfölde polgármestere
Fotós: Szakony Attila/ Zalai Hírlap

– Munkaszocializációs tréningeket, képzéseket szervezünk, hogy a hátrányos helyzetű emberek foglalkoztathatósága javuljon – jelezte a projektmenedzser. – Azonban az elsődleges célunk a fiatalok közösségépítése, amely a vidék megtartó képességének javítását is eredményezheti. Helyben tartalmas rendezvények, programok, egészségmegőrző, egészségfejlesztő, életmódváltó, hagyományőrző foglalkozások lesznek, de táborok is szerveződnek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában