Rákellenes világnap

2018.02.08. 09:40

A zalai férfiak legnagyobb daganatos ellensége

A rák elleni küzdelem világnapja alkalmából szervezett szerdán ismeretterjesztő programot a hangversenyteremben a Zala Megyei Szent Rafael Kórház onkológiáját támogató Akarattal és Hittel Alapítvány.

Magyar Hajnalka

Előadók és szervezők. Jobbról: dr. Máhr Károly, Valkó Róbertné (az alapítvány egyik létrehozója), dr. Szenes Mária és dr. Soós Balázs Fotó: Pezzetta Umberto

Köszöntőjében dr. Máhr Károly, az onkológia osztályvezető főorvosa, s egyben az alapítvány elnöke elmondta, 3. alkalommal gyűltek össze, hogy felhívják a figyelmet a daganatos betegségek számának növekedésére, a szűrések fontosságára, valamint a korszerű terápiás lehetőségekre. Idén a prosztatarák és a vastagbélrák került az összejövetel fókuszába, s nem is véletlenül. A prosztatarák a férfiak körében a harmadik leggyakoribb daganattípus, ráadásul emelkedik az esetek száma.

A vastagbélrák témája pedig azért vált különösen fontossá, mert a zalai férfiak körében megelőzte gyakoriságban a tüdőrákot, s így az első helyre került.

Előadók és szervezők. Jobbról: dr. Máhr Károly, Valkó Róbertné (az alapítvány egyik létrehozója), dr. Szenes Mária és dr. Soós Balázs
Fotó: Pezzetta Umberto

Az országos statisztikákban még őrzi vezető pozícióját a tüdőrák, néhány megyében – így Zalában is – azonban megfordult a helyzet. Éppen ezért kiemelten szeretnék felhívni a figyelmet a hamarosan elinduló országos vastagbélrák szűrés fontosságára. Köztudott, hogy hazánkban a kívánatosnál alacsonyabb a szűréseken való megjelenés, holott a korai diagnózis életmentő lehet. A vastagbélrák szűrés székletvér-vizsgálatot jelent (szükség esetén tükrözést), egyáltalán nem kell tőle félni. Általa már a daganat-megelőző állapot, illetve a korai stádiumú elváltozás is kimutatható, ami nagyban növeli a gyógyulás esélyét.

A továbbiakban dr. Soós Balázs adjunktus a prosztatarák diagnosztikájáról, szűréséről és urológiai kezeléséről beszélt, dr. Szenes Mária főorvos pedig a vastagbéldaganatról, s annak szűréséről tartott előadást. Dr. Máhr Károly a prosztata- és a vastagbélrák onkológiai terápiáját világította meg. Az előadásokat orgonamuzsika követte, Dankos Attila jóvoltából.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában