Történelem

2018.02.05. 12:30

A Zala Megyei Levéltár is segített elkészíteni az I. világháború magyar áldozatainak adatbázisát

Az I. világháború magyar áldozatait összesítő adatbázis ezekben az években készül el.

Arany Horváth Zsuzsa

 

Az utókor tisztelgő feladata, hogy az elődök háborús veszteségeit számon tartsa. Az 1914-1918 között zajlott első világháborúba még az Osztrák-Magyar Monarchia égisze alatt sorozták be a magyar, köztük a zalai katonákat. A 100 éves évforduló alkalmat adott az országos veszteséglista adatbázisának elkészítésére, amelyet a Magyar Nemzeti Levéltár pályázati forrás segítségével koordinál. Ebben részt vesz a Zala Megyei Levéltár is Káli Csaba igazgatóhelyettes vezetésével. A csoportban több hónapos aprómunkát végzett Elekesné Bíró Bernadett, Magyarné Kófiás Henriette, Molnár Teodóra, Nemes Lászlóné és Bekő Tamás. Az alapkutatást jelentő gyűjtőmunka a végére ért, az országos összegzés és az adatbázis nyilvánossá tétele 2018 végére várható.

A zalatárnoki Szabó Gábor szanitéc tizedes szerb harctéren tűnt el (A kép eredetije Varga Gáborné örökösei tulajdonában)

- Központi koordináció mellett az volt a cél, hogy minden korábbinál pontosabb, kiterjedtebb adatbázis álljon össze az első világháború katonai áldozatairól, bevonva a hadtörténeti levéltárat, a honvédelmi minisztériumot is – idézte a kezdeteket Káli Csaba igazgatóhelyettes. – Jelenleg már az úgynevezett adattisztítás fázisban vagyunk, ami az egységes szempontrendszer szerinti közzététel elérését jelenti. Ezt megelőzően a rendelkezésünkre álló anyakönyvek adatait kellett a megadott felületre átvinni, a mai kiterjedésű teljes Zala megyére vonatkozóan, ami nagy volumenű munka volt számunkra. A kollégákkal felosztottuk a halotti anyagkönyvek nálunk őrzött másodpéldányait.

Horváth Elek már 1914-ben nyomtalanul eltűnt (A fotó eredetije Fettich László tulajdonában)

Az anyakönyvek kitöltésének korabeli főszabálya szerint az elhunytat a születési vagy a legutolsó lakhelyének megfelelően regisztrálták, nem pedig a halál helyszínén.

- Az elnevezések épp ezért egységesítést igényelnek, hiszen szinte mindegyik fronton (orosz, olasz, szerb, román, lengyel) harcoltak a zalai katonák is, s tudjuk, időközben változtak a területi beosztások és a települések nevei – vázolta a precizitás jegyében zajló feladat nehézségeit a történész. – Az anyakönyveket 1980-ig néztük át. Olykor szembetaláltuk magunkat a dilemmával, a hadifogoly, a később, esetleg hadisérülés miatti betegségben meghalt volt katona, a hadiüzemben elhunyt áldozatnak tekinthető-e. A harmadik gonddal a haza nem érkező, így először „eltűnt”, majd „holttá nyilvánított” módon számon tartott áldozatok adatainál szembesültünk. A halál pontos idejét, okát nem tudjuk azonosítani. Ahogy haladunk az időben, gyengülnek az információk, a második világháború alatt és után még nehezebb lett az azonosítás. Ezzel együtt törekedtünk a teljességre.

Szabó Istvánról írt anyakönyvi bejegyzés

Összesen 1520 anyakönyvi kötetet vizsgáltak meg a levéltárosok, Bekő Tamás az alfabetikus felosztásban Alibánfától és Gyenesdiásig terjedően olvasott át 319 halotti anyakönyvet, de korábbi, a Zalai Múzeum 22. kötetében olvasható tanulmányában már 2015-ben közreadta Zalatárnok veszteségeit. (Az 1917 őszi, kilenc zalai áldozatot követelő caporettoi áttöréssel foglalkozó, tavaly októberben megjelent cikkére olvasóink is emlékezhetnek.) Zalatárnok veszteségeihez még fotókat is sikerült mellékelni a leszármazottak jóvoltából.

- Az anyakönyvek adatai összevethetők a járásbíróságok irataival, aktáival, ebben az azonos iktatószám segíti a kutatót. Utóbbiban találhatunk akár tábori lapokat, egyéb dokumentumokat is. Az anyakönyvbe belügyminisztériumi értesítés alapján jegyezték be a halálesetet – jelezte Bekő Tamás.

A laikus érdeklődő épp arra gondolhat, úgy válhat az elesett katona kartotékadatból hús-vér emberré, ha fotót, levelet, a családi kapcsolatok jeleit is őrzik róla.

Káli Csaba, a Zala Megyei Leváltár igazgatóhelyettese, az első világháborúban meghalt katonákról készülő országos adatbázis zalai programvezetője és Bekő Tamás segédlevéltáros, a hattagú csoport tagja

- A kutatások során találtam rá éppen Csaba olasz fronton elesett, holttá nyilvánított dédnagyapjára – mesélte Bekő Tamás.

- Én Gutorfölde körül kutakodtam, mert onnan származik a család, de nem találtam, ám a zalaegerszegi járásbírósági aktákban Tamás megtalálta...

- ...kiderült, hogy Káli Kálmán György Gyula Szentkozmadombján született, s ez a község Zalatárnok körjegyzőségéhez tartozott, ekképp lelhettem rá.

Így olvashatták, az asztalos foglalkozást űző felmenő hagyatékában hány asztal, szék, satu, gyalupad, műhelyberendezési tárgy szerepelt. (A holttá nyilvánítás sokszor az öröklés miatt lett szükséges jogi lépés a hátramaradottak számára.)

- Saját oldalági hozzátartozómat is találtam, ami nem csoda, hiszen minden család érintett volt a bevonultatásban – mondta Bekő Tamás.

A sorozási dokumentumokkal még nem vetették össze az adatokat, utóbbiak elektronikusan a későbbiekben is bármikor bővíthetők.

- A zalai levéltári munkacsoport 296 768 bejegyzést tekintett át, így 8244 elesett zalai katona adatait rögzítettük az országos bázisba – folytatta Káli Csaba, hangsúlyozva, ez az adat a jelenlegi Zala megye területére értendő, az egykor Zalához tartozó Balaton-felvidék katonáit a veszprémi kollégák lajstromozzák.

Az első világháború miatt bevonultatott katonák mintegy 20-30 százaléka esett el a fronton, vagy halt meg a harcokban szerzett betegségben, jelezték a történészek, kiegészítve azzal, hogy a második világháború áldozati nagyságrendje is hasonló. Az alapkutatás vázolt nehézségeinek ismeretében a zalai levéltárosok a második világháború polgári áldozatainak listáját már készítik.

A zalai települések ma már odaadóan gondozzák az emlékműveket, melyek a háborúkba került és elhunyt férfiaik névsorát mutatják az utókornak. A lista még száz év után is pontosítható.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában