Nem történt baleset

2018.02.28. 12:40

Havazás: Sokat javult a helyzet Zalában

Még mindig elsőfokú riasztás van érvényben Zala megye négy járására az országos Meteorológiai Szolgálat részéről a hófúvás tekintetében, emellett az extrém hideg miatt is figyelmeztetés került kiadásra a megye teljes területére. A havazás tekintetében azonban sokat javult a helyzet, amit az is mutat, hogy azzal összefüggésben a mai nap tűzoltói beavatkozásra sem volt szükség.

Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Nagykanizsán, a Raktárházi úton figyelni kellett a sofőröknek a hóátfúvásokra Fotó: Szakony Attila

A megyében a meteorológiai adatok a napszaknak megfelelően javuló tendenciát mutatnak. A hőmérséklet ugyan jelenleg is fagypont alatti, de derült idő van. A megye területén a legtöbb helyütt mérsékelt az északkeleti illetőleg északnyugati szél, vagy szélcsend van, így a tegnapi naphoz képest a hófúvások intenzitása is jelentősen csökkent. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tájékoztatása szerint a folyamatos hó- és síkosság mentesítő munkájuk eredményeként Zala megyében a nehezen járható utak száma délelőtt tíz órára a korábbi negyvenkettőről harminchatra csökkent. Jelenleg már csak négy olyan útszakasz található a megyében, ami nem járható, melyek a következők:

  • 7529 Pölöskefő-Gelse között (0+513 – 3+300 között)
  • 7356 Kehida-átkötő (0+000 – 2+476 között)
  • 75111 Sármelléki bekötő út (0+000 – 1+963 között),
  • 7334 Kisgörbő-Zalaszentgrót (0+000 – 5+980 között)
  • A megyében elzárt település továbbra sincs, a közműellátásban a havazással összefüggésben zavarok nem voltak.

    A citrom riasztással érintett járásokban (Zalaegerszeg, Zalaszentgrót, Keszthely, Nagykanizsa) a mérsékelt szél a porhavat a letakarított útburkolatra visszahordhatja, így újfent havas útfelületet képezhet. Arra kérjük a járművezetőket, hogy fokozott óvatossággal és csak az út és látási viszonyoknak megfelelően, a téli időjárásra megfelelően felkészített járművekkel közlekedjenek. Az autóba tankoljanak a szokásosnál több üzemanyagot és vigyenek magukkal feltöltött mobiltelefont. Arra is fel kell készülni, hogy az autó elakadhat, ezért hasznos lehet egy plusz kabát az autóban. Javasoljuk továbbá, hogy a csúszósabb útszakaszokon mérsékeljék sebességüket és tájékozódjanak útba indulásuk előtt a fő és mellékutak állapotáról az utinform.hu weblapon!

    A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy aki bajbajutott járművet lát, vagy segítségre van szüksége, hívja a 112-es segélyhívó számot. A téli időjárással kapcsolatban kísérjék figyelemmel a hatóságok közleményeit!

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában