Kányavári-sziget

2018.02.21. 17:00

Bővítik a horgászhelyek számát a Kis-Balatonnál

Kevés a horgászhely a Kis-Balaton térségében, a Kányavári-szigeten -panaszolta egy gyakorta odajáró somogyi olvasónk. A területen a horgászatért felelős Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. tájékoztatása szerint a hely elegendő, a gondot az okozta, hogy nem ismerik ezeket a horgászok – de jelzések nyomán orvosolták e problémát.

Keszey Ágnes

Olvasónk azt kérte a területért felelős szervezetektől, hogy a Kányavári-sziget és a Kis-Balaton horgászhelyeit próbálják meg kitisztítani.

Mint írta: „az elmúlt években egyre inkább beszűkültek ezek a helyek, vagy el is tűntek a kezeletlenség miatt. A horgászrend szerint a horgász nem vághatja ki a nádat, illetve semmilyen változtatást nem végezhet a horgászhelyen.”

Térkép is jelzi a horgászhelyeket

A húsz éve horgászó férfi felidézte, hogy a szigeten sétálva több csalódott horgásztárssal találkozott, akiknek nem jutott hely- ez indította levele megírására, melyben megfogalmazta kérését, hogy megfelelő számú horgászhely fogadja a Kis-Balatonra érkezőket. Panaszával kapcsolatosan megkerestük a a balatoni halgazdálkodási céget. Mivel rendszeresen járják a területet, a problémával a horgászok jelzésétől függetlenül is értesültek, Ezért tavaly tárgyalásokat kezdeményeztek a Balaton-felvidéki Nemzeti Park és a vízügy illetékeseivel.

„A Kányavári-szigeten 24 horgászhely található, amelyet bejelöltünk a Balatoni Horgászturisztikai Adatbázisban. Halászati őreink tapasztalatai alapján ezek a helyek az év többségében nincsenek kihasználva, nem találkoztunk olyan állapottal, hogy mind a 24 helyen ült volna horgász.

A gondot talán az jelenthette, hogy nem ismerték ezeket a helyeket. Most, hogy a térképen bejelöltük, könnyebb lesz odatalálni- ”- írta szerkesztőségünknek Nagy Gábor, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. horgászati ágazatvezetője. Megemlítette egy másik, sokkal népszerűbb horgászhely, a Zalavár és Zalaszabar közötti út aktualitásait ahol közlése szerint valóban jelentősen beszűkültek a horgászhelyek. Kezdeményezték, hogy rekonstruálhassák ezeket, melyhez a napokban kapták kézhez az engedélyt.

Hamarosan megkezdődnek a munkálatok

Erről már egy közleményt is kibocsájtottak, melyben olvasható:

„A kézhez kapott engedély szerint a Zalavár és Zalaszabar közötti út déli padkáján lévő horgászhelyek rekonstrukciójára van lehetőségünk a nád víz feletti és víz alatti részeinek eltávolításával. (Az északi oldalon a nádas fontos partvédő szerepet tölt be az erős északi szelekkel szemben, de ott egyébként is elegendő számú és szélességű hely áll rendelkezésre.) A munkára alkalmas kotrógép csak áprilisban tud munkába állni, ezért addig a kijelölt helyeken learatjuk a nád víz feletti részét, hogy ne fészkeljenek bele a vízi madarak.”

Ezek is érdekelhetik