Születésnap

2018.01.07. 18:46

Ötéves a csesztregi Korhatártalanok Klubja

Mindig ott voltunk, ahol a faluban szükség volt ránk – ezzel a gondolattal összegezte a Korhatártalanok Klubja tevékenységét a civil szervezet vezetője, Király Edit.

Gyuricza Ferenc

Az országos hírű csesztregi pávakör vezetője, Molnár Ferencé (középen) és egyik tagja, Kovács Kálmán gratulál a jubiláló szervezet vezetőjének, Király Editnek Fotó: Gyuricza Ferenc

A település 50 év feletti lakóit tömörítő klub szombaton tartotta ötéves jubileumi ünnepségét, amelyre a lovászi Olajbányász Nyugdíjas Egyesület, a lenti Civil Nyugdíjasklub, valamint a szlovéniai Kebele település nyugdíjas szervezetének – vagyis a velük szorosan együttműködő társszervek – tagjait is meghívták.

– Mi, akik bő öt évvel ezelőtt úgy döntöttünk, hogy ötven év felett szeretnénk még tenni a falunkért és önmagunkért, az elmúlt időszakot ajándékként éltük meg – mondta köszöntőjében a klub vezetője. – Ha végigtekintjük közös együttléteinket, talán nem túlzás azt mondani, hogy tartalmában 25 évet felölel. 2012. szeptember 7-én 43 fővel alakult meg a klub, jelenlegi létszámunk pedig 60 fő.

Az országos hírű csesztregi pávakör vezetője, Molnár Ferencé (középen) és egyik tagja, Kovács Kálmán gratulál a jubiláló szervezet vezetőjének, Király Editnek Fotó: Gyuricza Ferenc

Király Edit azt is kiemelte, hogy a klub nagyon széles körű tevékenységet végzett az elmúlt öt esztendőben. Női dalkör, gazdakör, olvasókör, ügyes kezek társasága, sportszeretők csapata, sütő-főző csapat és hagyományápolók köre is működik a klubon belül. Szerveztek kiállításokat és előadásokat, tartottak könyvbemutatókat, új szokásokat honosítottak meg a községben, valamint számos külföldi és hazai kiránduláson és kerékpártúrán vettek részt közösen.

Czupi Magdolna, Csesztreg polgármestere szintén méltatta a klub tevékenységét és eddigi eredményeit. Többek között arról beszélt, hogy a szervezetnek a település azon lakóit is sikerült aktivizálnia, akik a helyi közéletben addig csak kevésbé, vagy egyáltalán nem vettek részt.

A jubileumi rendezvényen a Korhatártalanok Klubja keretében működő női dalkör, a község országos hírű pávaköre, a szintén helyi színjátszócsoport, illetve a Kerka Táncegyüttes egyik utánpótlás csoportja adott műsort.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában