Hagyományőrzés

2017.12.26. 16:00

Elhivatott bakákat keres a Zalai Bakák Honvéd Hagyományőrző Egyesülete

Új tagokat toboroz a Zalai Bakák Honvéd Hagyományőrző Egyesület. Bárki jelentkezhet, aki kedvet érez a magyar katonai múlt őrzéséhez és továbbadásához.

Imrey Gábor és Czernek István díszeleg a nagykanizsai városi temető első világháborús hősi emlékműve előtt Fotó: Pető Attila

Mint azt Pető Attila, a csapat tagja érdeklődésünkre elmondta: jelenleg 4 tagja van közösségüknek, ezért várnak újabb jelentkezőket.

- Olyan fiatal, vagy középkorú, 17-50 éves férfiakra számítunk, akik érdeklődnek az első és a második világháború magyar hadtörténelem, illetve általánosságban a magyar történelem iránt – bocsátotta előre Pető Attila. – Az, hogy valaki volt-e katona, vagy sem, nem számít, mi mindent megtanítunk a jelentkezőknek a megfelelő puskatartástól a díszelgésig. Azt azonban mindenkinek tudnia kell, hogy elég gyakran hívnak minket hétvégi eseményekre díszőrséget adni, tehát aki közénk áll, annak ezt is vállalnia kell. Persze, minél többen vagyunk, annál ritkábban kerül rá a sor egy személyre, igyekszünk igazságosan felosztani egymás közt a feladatokat.

Imrey Gábor és Czernek István díszeleg a nagykanizsai városi temető első világháborús hősi emlékműve előtt Fotó: Pető Attila

Pető Attila hozzátette: a jelentkezőkre korhű katonai egyenruhát is varratnak – ez azonban nem olcsó, hozzávetőleg 65 ezer forint, ezért mindenkire vár valamennyi próbaidő, hogy a csapat jelenlegi tagjai meggyőződhessenek a jelentkező szándékának komolyságáról. Illetve a bakancsot a jelentkezőnek kell finanszíroznia, ennek felvállalása is jelzi az elkötelezettséget.

- A legnagyobb közösségi portálon fent vagyok, illetve Czernek István barátom is, aki a toborzóplakátokat (ezekkel több helyszínen találkozhatnak az olvasók) készítette, mindkettőnknél lehet jelentkezni – folytatta Pető Attila. – Ezt követően mindenkivel személyesen beszélgetünk, aztán döntünk. Olyan testi adottságok, mint a testsúly, vagy a magasság nem befolyásoló tényezők, az érdeklődés, vagy az elhivatottság azonban igen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában