A zalaistvándi evangélikus gyülekezet történetéről

1780-ban II. József személyében korának egyik ellentmondásos uralkodója került a magyar trónra. Modernizálni akarta birodalmát, ezért sok reformintézkedést vezetett be. Tervei heves ellenállást váltottak ki Magyarországon, ezért rendeletei jelentős részét uralkodásának végén visszavonta. Azonban Türelmi Rendelete némi változtatással érvényben maradt, és biztosította többek között a protestáns (evangélikus, református) vallások szabadságát. A Türelmi Rendelet mérföldkő volt a magyarországi egyháztörténetben. Szinte a 24. órában engedélyezte az evangélikus gyülekezetek számára új templomok és iskolák építését. Zala Vármegyében 1780-ra szinte eltűntek az evangélikus gyülekezetek. Lelkipásztor nélkül szétszéledtek, katolizáltak. Ez történt a nemesapáti gyülekezettel is, amihez Zalaistvánd is tartozott. Ebben az időben evangélikus istentiszteletre a távoli Nemesdömölkre kellett járniuk az istvándi és a környékbeli híveknek.

1783-ban a Türelmi Rendelet kiegészítő része engedélyezte, ha több helységből 100 család összefog, akkor szervezhet gyülekezetet és építhet imaházat. Az istvándi gazdák vezetésével a környék evangélikus családjai összefogtak és kérvényezték Zala Vármegye törvényhatóságánál, hogy engedélyezze a gyülekezet szervezését és imaház építését Zalaistvándon. A szervezőmunkát a környék legnagyobb földesura, Festetics György is támogatta, telket és épületfát biztosított az építkezéshez. A nemes vármegye bizottságot küldött ki Istvándra a beadványban szereplő adatok ellenőrzésére. A bizottsági jelentés után a megyei törvényhatóság megadta az engedélyt.

48 istvándi, 39 szentgróti, 16 tüskeszentpéteri, 4 aranyodi, 6 gyülevészi, 4 szentmihályi, szepetki, petőhenyei, alsó- és felsőpáhoki család részvételével 1783. szeptember 5-én megindult a szervezőmunka. Az Ollári uradalomtól megkapták a telket, a Tormási erdőről az épületfát, a kemendi vár romjaiból pedig követ termelhettek ki. Az uradalom segítségével Rautz György keszthelyi kőművesmestert bízták meg az imaház megtervezésével és felépítésével. A tervek szerint az épület nyolc öl hosszú, négy öl szélességű alapra épült, két és fél öl magasságú külső falakkal, tetejét pedig zsúpszalmával fedték. Az imaház mennyezete nem volt bolthajtásos, hanem gerendázták. Belseje is egyszerű volt: ülőpadok, asztal és szószék. Helyi asztalosok munkái. Tornyot a rendelet értelmében még nem volt szabad építeni a protestáns imaházakhoz. A Pusztatoronyban lévő harangot használták a katolikus hívekkel közösen.

1784 júniusában rakták le az épület alapjait és ádvent első vasárnapján szentelték fel. A szervező és irányító munkát Vásonyi Sámuel, a gyülekezet első lelkésze fogta össze. Vásonyi 1783. december 21-én elkezdi az anyakönyvezést is, és evangélikus felekezeti iskolát is szervez. Kezdetben a tanítás az imaházban folyt. Külön iskolát később építettek. Külön paplakot 1787-ben emeltek a hívek. A következő években fokozatosan bővült, épült a templom. Ebben nagy anyagi áldozatot vállaltak a hívek és az Ollári uradalom vezetői, kik közt sok evangélikus vallású is volt. A gyülekezet tagjai közösen vállaltak az uradalomban részes munkát: favágást, aratást és a kapott pénzt templomunkra fordították. A hívek „tiszta” evangélikus családokban éltek, vegyes házasságok ritkán fordultak elő. 1791-ben a Pusztatoronyban lévő harangot anyagi megváltás fejében teljes egészében a katolikusoknak engedték át. Az összegyűjtött adományokból Sopronban új harangot önttettek, amit fa haranglábon a templom bejárata előtt helyeztek el. Ekkor új oltár is készült, melyről a régi írások Ádám és Éva fából faragott szobrát említik. 1797-ben keresztelőmedencét készíttetett a gyülekezet egy szentgróti mesterrel. (A keresztelőmedence 1905-ig használatban volt.) Barlahida, Pusztaszentlászló és Kerecseny evangélikus családjai is csatlakoztak Zalaistvándhoz. A szóbeli csatlakozást 1788-ban és 1797-ben írásban is megerősítették. Erre azért került sor, mert a Türelmi Rendelet szerint evangélikus lelkész csak a gyülekezetéhez tartozó falvakban folytathat igehirdetést, végezhet temetést.

A kor közlekedési viszonyait ismerve a kapcsolat nem tarhatott sokáig a nagy távolság miatt. 1804-ben Pusztaszentlászló a környék szórvány evangélikus családjaiból új gyülekezetet szervezett. A hívek azonban a rokoni kötelékekkel tartós kapcsolatot alakítottak ki a Pusztaszentlászló környéki testvérekkel. 1805-ben Tömböl Pál lesz az új lelki vezető, ő 24 évig szolgálja a gyülekezetet haláláig. Földi maradványai az istvándi ótemető egyik jeltelen sírjában nyugszanak.

1808-ban új harangot öntetnek, így már a haranglábon két harang hívja a testvéreket istentiszteletre. 1819-ben a toronyépítési tilalom érvényét veszti és megépül a templomtorony. 1824-ben már orgona hangjainál zajlik az istentisztelet. Templomunk első orgonája 1899-ben Zalaszentgrótra kerül, és ott szolgál 1942-ig.

1830-ban Kiss István személyében egy újabb tevékeny lelkész kerül Istvándra. 1839-ben a templom tetejét elbontják, a mennyezet ekkor kap boltozatot, és a falakat fél öllel megmagasítják. 1840-ben úrvacsorai kelyhet készíttetnek Szombathelyen. Ebben az évben Zalaszentgrót Istvánd leánygyülekezete lesz. Szentgróton is megszervezik az evangélikus iskolát. 1841-ben a repedt harangot újraöntetik.

1848-ban a nagy változások idején Kis István tevékeny részt vállalt a jobbágyfelszabadítás helyi végrehajtásában. A horvát betörés hírére egyik szervezője lett a környék népi ellenállásának. A fosztogató horvát katonákat a helyi lakosok a szepetki határban lévő dombon nagy lármával, zajjal fogadták. A két fél között szópárbaj alakult ki, és a lárma hatására a jobbágyok tömege jelent meg a helyszínen egyre fenyegetőbben. A horvátok a sokaság láttán elvonultak Kanizsa irányába. A népi emlékezet a helyszínt Pörös dombnak nevezte el. Kis Istvánnak 1849 után bujdosnia kellett a környező szőlőhegyeken. Itt súlyosan megfázott és 1850-ben tüdőgyulladásban meghalt. Ő szintén az ótemetőben lett eltemetve. Síremlékét az 1950-es években a temetőből lehozták a templomba és a toronybelső falánál látható a mai napig. Felirata az idők során megkopott, ezért újravésették, a születési évszáma sajnos tévesen került ekkor a síremlékre. (Kis István 1797. április 21-én született Nagygeresden.) 1858-ban Pongrátz Antal került a gyülekezet élére. Lelkészsége alatt újabb jelentős építkezések zajlottak le. 1857-ben a tornyot 3 öllel és 5 lábbal megmagasították, a tetején lévő keresztet bearanyoztatták. 1862-ben felépült az új iskola. 1872-ben a gyülekezet közadakozásból új oltárképet vásárolt Barabás Miklós festőtől. A festmény Krisztust a keresztfán ábrázolja. Az oltárkép azóta is templomunk egyik legféltettebb kincse.

1832 és 1880 között tevékenykedett Zalaistvándon Berecz János tanító, kinek sírján az istvándi temetőben a mai napig mindig van friss virág. 1880-ban Vértesi Sándor személyében egy nagy műveltségű lelkipásztort kapott a gyülekezet, aki harminckét éven keresztül dolgozott Istvándon. Átmásolta az anyakönyveket és kiegészítette azokat. Megírta a gyülekezet rövid történetét, a „Vázlatot”. Konfirmációi kiskátét is írt. 1884-ben Szent Háromság vasárnapján ünnepelték templomunk 100 éves fennállását. Az évfordulóra minden gyülekezeti épületet felújítottak. 1899-ben nyerte el templomunk mai formáját. A tornyot 4 méterrel megmagasították (így teljes magassága 27,2 méter lett), sekrestyét építettek hozzá, a karzatot teljesen átalakították, kicserélték a padokat. Az ablaknyílásokat a mai formájukban alakították ki. Új orgonát vásároltak. A megújult templomot Gyurátz Ferenc püspök 1899. július 30-án szentelte fel.

1902-ben Zalaegerszeg és környéke önálló gyülekezetté alakult. Az 1904-es püspöki vizitáció után Vértesi Sándorné vezetésével megalakult a gyülekezeti Nőegylet, mely áldásos tevékenységét évtizedeken keresztül végezte az 1911-ben szerveződött Ifjúsági Egyesülettel együtt, míg az 1940-es évek végén állami utasításra fel nem oszlatták őket. 1909-ben Festetics Tasziló felparcelláztatta Ollári uradalmát. A Tormási pusztát az istvándi gazdák ekkor vásárolták meg, ahol a gyülekezet számára is alakítottak ki szántóföldet. Az uradalom megmaradt földjeit Mesterházy Jenő vásárolta meg, aki hosszú időn keresztül volt a gyülekezet felügyelője.

1911-ben megépült az új iskola, melyet 1939-ben kibővítettek és itt került kialakításra az Ifjúsági Otthon. Az épület napjainkban Gyülekezeti Házként funkcionál. 1912 és 1938 között Nagy István lelkészsége idején szintén jelentős gyarapodásnak lehetünk tanúi. A háború vészterhes éveiben sok gyülekezeti tagunk áldozta életét hazájáért. Emlékükre 1924-ben a templom belső falán emléktáblát avattak. 1916-ban bevonultatták a kisebbik harangot, 1918-ban az orgonasípokat, hogy belőlük fegyvereket készítsenek. 1921-ben nagy anyagi áldozatok árán a gyülekezet pótolta a harangot és a hiányzó orgonasípokat. 1917-ben a Reformáció emlékünnepén 7000 koronás Egyház Fenntartási Alapot hoztak létre, ami az 1920-as évek elején a korona inflációja miatt elértéktelenedett. 1930-ban új tanítólakás épült. 1934-ben a 150 éves évforduló alkalmából a Hemri Sándor-féle Oltár Alapítvány és más adományok felhasználásával új oltárt készítettek Szombathelyen, melyet ez év december 16-án szenteltek fel. A szószék fölött lévő kupolába üvegbe zárt emlékiratot helyeztek. A torony külső falán az évforduló tiszteletére táblát avattak.

1939 és 1979 között Kutas Elek lelkészsége idején nehéz időszakot élt át gyülekezetünk. Nemzetünkön végigsöpört a világháború, mely újra sok gyülekezeti tag életét követelte. Emlékükre a templom belső falán az 1990-es években emléktáblát avattak. Orosz mintára államosították iskolánkat és földjeinket. 1951-ben a fiatalon elhunyt gyülekezeti felügyelő, Veszprém megyei főispán, akit korának Magyarországa „osztályidegennek” nyilvánított, saját költségén Tapolcáról hazahozatott és méltó tiszteletadással eltemettetett Zalaistvándon. Kutas Elek tiszteletes az 1952-ben megalakult Somogy-Zalai Evangélikus Egyházmegye első esperese volt 1953-57 között. 1956-ban ismét felújították a templomot. 1984-ben ünnepelte a gyülekezet fennállásának 200. évfordulóját. E jeles eseményről emléktáblával is megemlékeztek, melyet a templom falán helyeztek el.

Az 1990-es változások után a romlásnak induló gyülekezeti épületeket fokozatosan felújították a templommal együtt. Minden épület új köntöst kapott. A templom kívül-belül megújult, hirdetve a templomépítő ősök áldozatkészségét.