Príma díj

2017.11.17. 21:30

A legjobbak közt is a legkiválóbbak

Pénteken este a Hevesi Sándor Színházban ünnepélyes gálaműsor keretében adták át a Zala Megyei Vállalkozók Szövetsége (VOSZ) által, az országos Prima Primissima díj nyomán alapított Zalai Prima-díjakat. A rendezvényt dr. Besenczi Árpád, a színház igazgatója mint házigazda, baráti szavakkal nyitotta meg, jelezve, 2013-ban ő is megkapta a díjat, melyet a Jászai-díj mellett őriz nagy becsben.

Arany Horváth Zsuzsa

A zalai VOSZ nevében Doucha Ferenc elnök mondott megnyitó beszédet. A szónok elmondta, 2006 óta ismerhetik el az itt élők teljesítményét a Prima-díjakkal, amelyhez ők a formát adták meg, tartalommal mindig a díjazottak személye tölti meg. A hivatásának élő ember, aki a legmagasabb szinten teljesít, előttünk is azonosítja a képességeket, amelyek erős és büszke közösséget építenek, mondta Doucha Ferenc. A szellemi eredmények megőrzése, az értékek gyarapítása, azok példaként számon tartása célokat ad mindnyájunknak, nélkülük azonban közösségünk tagjai szertefutnak a világban, tette hozzá a zalai VOSZ elnöke. A legjobbak elismerése azért is fontos, mert mi is a példájuk nyomán, általuk törekszünk jobb teljesítményre.

Az ünneplő egybegyűlteket Vigh László országgyűlési képviselő az embert megpróbáló feladatokkal, gondokkal kapcsolatos „meghallgatott imádsággal”köszöntötte. Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere üdvözölte a mecenatúrában élen járó vállalkozókat, s örömét fejezte ki, hogy ez a rendezvény is ráirányítja az első írásos említését ez évben ünneplő városra a figyelmet. Jelezte, hálás a vállalkozói körnek, amellyel havonta egyszer fehér asztalnál találkozhat, így a gazdasági tanácsadó társaság segíti a város fejlődését.

A gálaműsor első számaként ezután Besenczi Árpád elmondta Karinthy Frigyes A súgó című novelláját, majd az Év vállalkozója díjakat nyújtották át a 2017-ben legjobb teljesítményt nyújtó gazdasági szervezeteknek. Nyolc díj talált gazdára: Zuber Gyula, a ZNET Telekom Zrt vezérigazgatója, Balogh Ferenc, a Gosztola Gyöngye Spa és Élményhotel tulajdonosa, Somogyvári Csaba, a Synetic Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. vezetője, Tóth Zoltán, a WHC Kft. ügyvezetője, Mező Gábor, a MERMAID Kft. ügyvezető igazgatója, Bene Miklós, a Stihl Szakkereskedés Műszaki Bolt vezetője, Katona István, az Alpintechnika Kft. tulajdonosa, Dobrádi Mónika, a Szilágyi Testvérek Kft. vezetője vehette át az idei díjakat.

Fotó: Pezzetta Umberto

 

Fotó: Pezzetta Umberto

 

Fotó: Pezzetta Umberto

A Hevesi Sándor Színház műsorában Bot Gábor, Debrei Zsuzsanna, Hertelendy Attila dalokkal, musicalbetétekkel szórakoztatta a közönséget, mielőtt a Prima-díjak átadására sor került, de fellépett a Három díva énekformáció és tánckara. Koós Réka, Ladinek Judit és Ulman Zsuzsa világslágereket adott elő.

A tudomány, kultúra, művészet, sport és média kategóriákban Prima-díjra jelölt 10 jeles zalai honfitársunkkal kisfilmek segítségével ismerkedhettek meg a jelen lévők: Tar Ferenc író, történész, gimnáziumi tanár, Szőke Júlia, a Hevesi Sándor Színház jelmeztárosa és tervezője, Szabolcs Péter szobrászművész, dr. Matoltsy András kardiológus, belgyógyász főorvos, Balogh László gimnáziumi igazgató, Németh Szabolcs tervezőmérnök, Kovács Kata karnagy, Virrasztó Zsolt újságíró, a Zalai Hírlap volt főszerkesztője, lapigazgatója, Kocsis Katalin zenetörténész, könyvtáros és Nádasi Tamás, az Aquaprofit NTSK sakk-klub vezetője mutatta be munkáját a bejátszásokon.

A szünet után és a hangulat fokozódásával előbb különdíjak átadására került sor: dr. Pálfi Dénes, a zalai közélet meghatározó személyisége a kertészmérnöki tevékenysége során a növénynemesítésben elért eredményeiért, id. Balaicz Zoltán operatőr pedig a zalaegerszegi városi televízió alapítójaként végzett 32 éves precíz tudósítói munkásságáért vehette át az elismerést.

Ezután a közönségdíj talált gazdára. Lapunk főszerkesztője, Horváth A. Attila ismertette a Zalai Hírlap on-line portálján zajlott olvasói szavazás eredményét: a zaol.hu-ra összesen 2613 voks érkezett olvasóinktól, ebből a legtöbbet, 799-et Balogh Lászlóra adtak le. Balogh László. a nagykanizsai Batthyány-gimnázium igazgatója vehette át elsőként a Prima-díj jelképét, a világhírű Kincsem lovat ábrázoló szobrot. A szavazók közül Sipos Gabriellát sorsolta ki a szerencse, így ő kapott ajándékot.

A legjobbak közt is a legjobbak következtek.Vigh László, Balaicz Zoltán, Doucha Ferenc és Vaski János (zalai VOSZ társelnök) mint díjátadó lépett a színpadra. A legprímábbak 2017-ben: Virrasztó Zsolt újságíró, az Aquaprofit NTSK sakk-klub és Szabolcs Péter Munkácsy-díjas szobrászművész.

A zárógondolatokat Doucha Ferenc mondta el, mindenkinek gratulálva, s megköszönve a szervezők munkáját, amellyel az est sikeréhez hozzájárultak.

Az ünneplők állófogadáson gratulálhattak a díjazottaknak, a legújabb zalai Primáknak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában