Árvízvédelem

2017.11.19. 14:45

Védelem a víz ellen Szilvágyon

A göcseji települést az elmúlt évek során több alkalommal is fenyegető árvíz elleni védekezés érdekében szerveztek az elmúlt hét végére két napos polgári védelmi gyakorlatot a községben. Pénteken főként kézi erővel, míg szombaton már munkagép bevonásával történt a védekezés.

Gyuricza Ferenc

A Medes-patakba vezető egyik árok tiszítása. Jobb oldalon a települési önkéntes mentőcsoport parancsnoka, Péntek Katalin, illetve két tagja, Szentes György és Kovács Balázs Fotó: Gyuricza Ferenc

A szimulációs gyakorlat szerint több napon át tartó folyamatos esőzés következtében a lezúduló csapadék lakóingatlanokat veszélyeztetett a településen. Az árvíz megfékezése és elhárítása érdekében az árokrendszer tisztítására, bokrozására volt szükség, továbbá a területen található veszélyes fákat is ki kellett vágni – ismertette a feladatokat Péntek Katalin, a község polgármestere, aki egyben parancsnoka is a települési önkéntes mentőcsoportnak.

– A korábbi években többször is előfordult, hogy a Béke utca érintett részét valóban víz öntötte el – mondta a polgármester. – A mostani gyakorlat arra is lehetőséget biztosít, hogy megelőző munkákat végezzünk el, amiatt a jövőben vélhetően nagyobb biztonságban lesz a településnek ez a része is.

A Medes-patakba vezető egyik árok tiszítása. Jobb oldalon a települési önkéntes mentőcsoport parancsnoka, Péntek Katalin, illetve két tagja, Szentes György és Kovács Balázs Fotó: Gyuricza Ferenc

Péntek Katalin kérdésünkre azt is hozzátette: pénteken főként a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság 14 munkatársa kezdte meg a legszükségesebb munkákat – ők többnyire kézi erővel dolgoztak –, míg másnap a 15 fős települési önkéntes mentőcsapathoz a helyi polgári védelmi szervezet és a Kerka Mentőcsoport tagjai is csatlakoztak, ezáltal a végrehajtói állomány létszáma 23 főre duzzadt. A szakmai felügyeletet a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság zalaegerszegi kirendeltsége látta el Karóczkai János tűzoltó ezredes vezetésével, aki a gyakorlat értékelése során úgy fogalmazott: a kijelölt kárhelyszínen végzett tevékenységek alapján a szilvágyi települési önkéntes mentőcsoport felkészült, továbbá alkalmas arra, hogy árvízvédelmi, vízkárelhárítási feladatokat hajtson végre.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában