Évforduló

2017.11.25. 10:00

Dupla évfordulót ünnepeltek a zalakarosi oviban

Negyven éves a fürdőváros óvodája. Az épület, melyben „lakik”, pedig 30. A kerek dupla évfordulót pénteken ünnepelték az intézményben.

Horváth-Balogh Attila

Novák Ferenc, Novák Ferencné és Hartainé Bobay Éva az iskolatörténeti kiállításon Fotó: Antal Anita

 

Az ünnepség részvevőit az óvoda vezetője, Hartainé Bobay Éva köszöntötte, aki adott némi történeti áttekintést a kezdetektől napjainkig.

– Zalakaroson 1960-ban alakult meg a termelőszövetkezet – idézte fel. – Új munkalehetőségeket adva a helybeli asszonyoknak, de a munkavállalásukat akadályozta, hogy gyermekeik napközbeni elhelyezését milyen módon oldják meg. A Petőfi utcai volt orvoslakásban 1977. július 20-án ezért kezdhette meg működését az óvoda. A gyermeklétszám azonban meredeken emelkedett, ezért 1987-ben megépítették azt az új, korszerű 2 csoportos óvodaépületet, amelyben most is vagyunk. Így ünnepelhetünk most egyszerre 40 és 30 éves évfordulót.

Novák Ferenc, Novák Ferencné és Hartainé Bobay Éva az iskolatörténeti kiállításon Fotó: Antal Anita

Ezt követően Novák Ferenc polgármester mondott beszédet. Megköszönte mindenki munkáját, aki az elmúlt 4 évtizedben hozzájárult az óvoda színvonalas működéséhez – hozzátette: a nívót jelzi, hogy az intézmény kétszeres zöld óvoda, madárbarát óvoda, Búzavirág nevű néphagyományőrző csoportja pedig immár egy híján 20. éve működik.

Az ünnepségen a polgármester emléklapot adott át az óvodavezetőnek, illetve az önkormányzat ajándékát, amiből a csoportszobák eszközfejlesztése valósul meg.

Novák Ferencné óvónő pedig az évforduló jegyében készült óvodatörténeti kiállítás kuriózumaira hívta fel a figyelmet.

Az ünnepségen az óvoda gyermekcsoportjai is felléptek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában