Gyász

2017.10.03. 18:42

Balatongyörökön temették dr. Mőcsényi Mihály tájépítészt

Kedden a második otthonaként számon tartott Balatongyörökön helyezték örök nyugalomra a falu díszpolgárát, a számos díjjal kitüntetett dr. Mőcsényi Mihály tájépítészt.

Keszey Ágnes

„Ember nélkül nincs táj”- vallotta dr. Mőcsényi Mihály. E gondolatot továbbfűzve temetésén Biró Róbert polgármester hangsúlyozta: emberek nélkül nincs közösség sem. Személyes élményeket felidézve szólt arról, amikor az európai virágosítási verseny zsűrije meglátogatta a tájépítész második otthonaként szolgáló, bányából kialakított lakhelyét és csodálatos kertjét, vagy amikor idén nyáron a Nyitott pincék rendezvényén a Mőcsényi-kertben a tájépítész még a fenyőfák alatt, egy székben ülve fogadta a vendégeket.

97 éves korában hunyt el dr. Mőcsényi Mihály Fotó: Balatongyörök önkormányzat

dr. Mőcsényi Mihályt egyetemi tanárok, vezető kormányzati személyek – köztük dr. Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár búcsúztatta. Sírjához Lévai Anikó vitte el a magyar kormány koszorúját.

Biró Róbert hangsúlyozta: a balatongyörökiek őrizni fogják a 97 éves korában elhunyt dr. Mőcsényi Mihály emlékét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában