Bűnmegelőzés

2017.09.29. 11:30

Kevesebb volt a bűncselekmény a Balaton parton

„Sokkal inkább azoknak kéne értékelni a munkát, akik itt nyaraltak”- ezt a zalai rendőrfőkapitány mondta, a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság idei záróeseményén.

Keszey Ágnes

A rendőrség munkáját középiskolások is segítették a Bűnmegelőzési Irodában - képünk nyár elején Keszthelyen készült

Fotó: Keszey Ágnes

A tóparti megyék rendőr-főkapitányságai minden esztendőben összehangolt munkát végeznek a nyári szezonban. Idén a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottságot a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság irányította.

 

- Az ismertté vált bűncselekmények számában csökkenés volt, a közterületen eltöltött időnk 8,5 százalékkal magasabb volt,mint tavaly. Ez igen jelentős szám. A Készenléti Rendőrségtől jelentős erőket kaptunk, ahhoz, hogy ezt tartani tudjuk,nem kellett a határra menni a kollégáinknak – összegezte érdeklődésünkre dr. Sipos Gyula, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője.

A rendőrség munkáját az időjárás is befolyásolta: ha jó volt az idő, gazdátlanul maradtak az ingatlanok, mert mindenki a strandra ment, rossz időben kirándulni indultak az emberek és a közutakon volt nagy forgalom Érdeklődésünkre a zalai Balaton-parti helyzetet elemezve is kedvező tapasztalatokról és statisztikai adatokról számolt be a megyei rendőri vezető.

A rendőrség munkáját középiskolások is segítették a Bűnmegelőzési Irodában – képünk nyár elején Keszthelyen készült
Fotós: Keszey Ágnes

– Kis számú bűncselekmény volt, csökkent a zseblopások száma közel 30 százalékkal, a betöréses lopások száma 45 százalékkal az elmúlt időszakhoz viszonyítottam. A strandi lopások szinte megszűntek. Úgy gondolom, ezek jó mutatók. Ennek azonban igen sok munka és erőfeszítés volt az ára – részletezte lapunknak a megyei adatokat dr. Sipos Gyula.

A nyári idegenforgalmi szezonban a megnövekedett forgalom okozta problémákat úgy kell megelőzni és kezelni minden évben, hogy közben más területeken is ugyanúgy ügyelnie kell rendőrségnek a köz-és közlekedésbiztonságra, mint az év bármely napján. A régióban szokás szerint számos nagy rendezvény volt, melyek kapcsán volt teendője a BKKB-nek.

dr. Sipos Gyula adott értékelést a szezonról
Fotós: Keszey Ágnes

- Számolnunk kell a fesztiválokkal, nagy rendezvényekkel. Most nyáron a Balatonnál volt a vizes világbajnokság, ez komoly feladatokat jelentett, vigyázni kellett az oda érkező sportolókra, hozzátartozóikra és a nézőkre. Ugyancsak jelentős volt a Harley Davidson találkozó, ami szintén nem zalai esemény volt.

Persze bizonyos szempontból Zalában kényelmesebb helyzetben voltunk:nekünk nem volt Balaton Sound, nem voltak ilyen nagy léptékű rendezvényeink, de ettől a megye nem állt meg. Minden pólusában, minden egyes szegletében programok voltak, nem csak az idegenforgalmi területhez kötődően. Nekem azt is felelősen meg kellett oldani, hogy Zalaegerszegen, Nagykanizsán és minden kisebb településen rendben legyen minden. Az összhangzattan attól volt jó, hogy ez valamennyi helyen sikerült- összegezte a megyében nyáron végzett munkát dr. Sipos Gyula.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában