Vád

2018.06.15. 09:30

Verekedés után fenyegetés a zalaegerszegi diszkóban

Verekedésbe torkollott a lengyel szurkolók szórakozása a diszkóban. A szórakozóhely tulajdonosa fenyegetéssel jutott kártérítéshez, nemrég emeltek vádat ellene önbíráskodás miatt.

Arany Gábor

A vádiratba foglalt történet előzménye, hogy 2017. február 11-én a ZTE-Újpest focimeccsre Zalaegerszeg lengyel testvérvárosából, Krosnóból is érkeztek szurkolók. A mérkőzés napjára virradó éjjel zetés szurkolótársaikkal betértek a belvárosi diszkóba, ahol középiskolások a szalagavató rendezvényüket tartották. Az Ultras Zalaegerszeg nevű szurkolói csoport egyik tagja előzetesen egyeztetett érkezésükről a diszkó biztonsági vezetőjével, és ígéretet tett, nem lesz rendbontás. Ennek ellenére éjfél alig múlt el, amikor az ittas lengyel vendégek összecsaptak, és a verekedésben a berendezés is megrongálódott. A biztonságiak és a rendőrség avatkozott közbe, a diszkót kiürítették, ami bevételkiesést okozott az üzemeltetőnek.

A vád szerint fél kettő körül a biztonsági főnökkel együtt az utcán várakozó két magyar szurkolóhoz lépett a diszkót üzemeltető cég vezetője, és közölte, hogy ők a felelősek a történtekért. Kérte, menjenek vele az irodájába és beszéljék meg ezt. A helyiségbe érve az ajtót bezárta, és felindultan, kiabálva közölte, hogy a kárért a két férfi felelős, mert ők vitték oda a lengyeleket, ezért addig nem mehetnek el, amíg a 2000 eurós kárt ki nem fizetik. Szavait trágárságokkal fűszerezett fenyegetésekkel nyomatékosította. Többször hivatkozott arra is, hogy barátja a rendőrkapitány, s ha nem fizetnek, emiatt is pórul járhatnak. Bár a két férfi tiltakozott, hiszen a verekedésben nem vettek részt, a kárt nem ők okozták, a fenyegetés hatására beleegyeztek, hogy fizetnek. Egyikük telefonon a húga segítségét kérte, majd közölte, hogy hamarosan érkezik a pénz, ám az ügyvezető továbbra is fenyegetőzött. Egyszer az egyik férfit arcon is ütötte, leverte a szemüvegét.

Fél három körül érkezett meg a szurkoló húga, akinek szintén kijutott a fenyegetésekből, így két részletben átadta a követelt pénzt. Ekkor a diszkós megígérte, hogy letörölteti a biztonsági kamera verekedésről készített felvételét.

A megyei főügyészség sajtószóvivője, dr. Pirger Csaba közölte, hogy három rendbeli önbíráskodás bűntette miatt emelt vádat az egerszegi járási ügyészség a szórakozóhelyet üzemeltető cég ügyvezetője ellen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!