Egészségügyi felmérést színleltek

2025.07.05. 08:42

Keringési, szív- és érbetegségekkel ijesztgettek idős embereket, hogy megvásárolják „egészség- és közérzetjavító” termékeiket

A Zalaegerszegi Törvényszéken július 7-én lesz a tárgyalás. A vád szerint az I. rendű vádlott 2016 áprilisa és novembere között egy olyan csoportot irányított, amely több városban (pl. Szombathely, Pécs, Érd) tévesztett meg idős embereket. Ezt a gyakorlatot folytatta akkor is, amikor 2017 februárjában elhatározta, hogy ebbe egy új, már működő céget is bevon, amelynek ezt követően a nevét és a bélyegzőjét is használta.

A Zalaegerszegi Törvényszék közleménye szerint az ügy 13 vádlottja – közülük csak a II. rendű vádlott rendelkezett egészségügyi végzettséggel – egymás tevékenységéről tudva vettek részt az alábbi cselekményben: A vádlottak 2017. február 22. és március 30. között Érden, Budapesten, Ajkán és Zalaegerszegen szerveztek termékbemutatóval egybekötött előadásokat. A jellemzően keringési szervek, szív és erek megbetegedéseiről szóló előadásokra az I. rendű vádlott által megbízott személyek telefonon, esetleg postán feladott szórólapok útján idős embereket, a csalás felismerésére korlátozottan képes személyeket hívtak meg.

Idős embereket vágtak át. Közel 10 millió forintot csaltak ki tőlük a termékbemutatóikon, ezért kell felelniük a vádlottaknak.
Idős embereket vágtak át. Közel 10 millió forintot csaltak ki tőlük a termékbemutatóikon, ezért kell felelniük a vádlottaknak. 
Fotó: Pezetta Umberto / Zalai Hírlap

Idős embereket félemlítettek meg betegségekkel

Az értékesítés érdekében országszerte különböző ingatlanokat béreltek. A megjelenteknek egészségügyi felmérést színleltek, előadásokat és termékbemutatókat tartottak. Miután a sértettekkel közölték a – valótlanul súlyos egészségügyi problémákat tükröző – vizsgálati eredményeket, a megrémült és ítélőképességükben korlátozott idős embereket rávették arra, hogy megvegyék, kibéreljék az általuk kínált „egészség- és közérzetjavító” termékeket. Ezek azonban nem orvostechnikai vagy gyógyászati eszközök voltak, mégis azt állították, hogy alkalmasak akár az „életveszélyes” állapot kezelésére is.

Terápiás matrac, nyakmasszírozó, lábmasszírozó – az értékén felüli áron vetették meg az idősekkel

A megvételre, tartós használatra kínált készülékek (terápiás matrac, nyakmasszírozó, lábmasszírozó) valós értéke a szerződésben feltüntetettnél jóval alacsonyabb volt. A törvényesség látszatát keltve a szerződések megkötésekor cégbélyegzőt használtak, az okiratot tanúkkal látták el és számlát is kiállítottak. Ezek a szerződések azonban nem a vádlottak által közölteket tartalmazták, s a sértettek ezt rendszerint csak az otthonukban történt alapos átolvasás után vették észre. A vásárlástól való elállásra azonban egyik esetben sem volt lehetőségük, mert megkeresésükre kitérő választ kaptak vagy el sem érték a céget.

A vádlottak 35, jellemzően 70-80 év körüli sértettől összesen 9 millió 960 ezer forintot csaltak ki. Bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények a vád. Július 9-én, szerdán lesz Elsőfokú nyilvános folytatólagos tárgyalás. Perbeszédek várhatóak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!