2025.06.18. 16:40
Még csak kamaszok, de már meggyűlt a bajuk a rendőrséggel! Hamar elfogták a két zalai tolvajt
Szabálysértési eljárást indított a rendőrség két zalai kamasz ellen. A tófeji fiatalok az elmúlt hét vasárnapján többek között egy italautomatát törtek fel, hogy megszerezzék az abban tartott termékeket, majd elloptak egy mobiltelefont is. Kétes értékű sikereiknek azonban nem örülhettek sokáig, a zsaruk még aznap elfogták őket.
Az esetről a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon számolt be. Mint írták: június 15-én, délután két óra körül érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy Zalaegerszegen, a Tüttőssy Ferenc utcában csörömpölést hallanak, ami valószínűleg egy üdítőautomata feltöréséből adódhat. A bejelentő azt is hozzátette: gyerekeket látott elfutni onnét. Két órával később ismét bejelentés érkezett, miszerint a helyi vasútállomáson két kamasz fiú kivette a telefonját egy várakozó férfi kezéből, és elmenekült a helyszínről. Az egyenruhások azonosították és elfogták az elkövetőket, majd átvizsgálták a ruházatukat, s így megtalálták egy részét mindannak, amit a fiatalok elloptak. Csokik és snackek mellett a mobilkészülék is előkerült. A két tófeji fiatalt lopás vétség miatt hallgatták ki.

Forrás: Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság