Égett az aljnövényzet

2025.04.23. 18:34

Kilométerekről látni lehetett a hatalmas füstöt

Már kilométerekről látni lehetett annak a nyolc hektárnyi területen elharapódzott tűznek a füstjét, ami kedden kora este keletkezett Bánokszentgyörgy közelében. Az esethez több hivatásos egységet, valamint önkéntes tűzoltókat is riasztott a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

A kivonulók közt voltak a Bázakerettyei Tűzoltó és Speciális Mentő Egyesület hat tagja is. Az esetről a civil szervezet elnöke, Hajdár László számolt be. Tájékoztatója szerint a lángoló aljnövényzet lakó- és gazdasági épületeket, valamint háziállatokat is veszélyeztetett. Az oltási munkálatokat a talajviszonyok is nehezítették, a lángok ugyanis egy náddal benőtt lápos területet borítottak el. 

tűzoltó
A tűzoltók kéziszerszámokkal és fecskendőkkel oltották el a tüzet
Forrás: Bázakerettyei Tűzoltó és Speciális Mentő Egyesület

Hivatásos és önkéntes tűzoltók együtt fojtották el a lángokat

- A tüzet kéziszerszámok és sugarak segítségével, a kiérkező hivatásos állománnyal közösen körülhatároltuk, majd lefeketítettük. Szerencsére az állatoknak nem esett bántódása, és az ingatlanokban sem keletkezett kár – részletezte Hajdár László.

A tűzesetről a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság is adott ki tájékoztatót. Mint írták: körülbelül nyolc hektáron égett a nádas Bánokszentgyörgyön, a Hegyalja utca közelében. Mire a nagykanizsai és a letenyei hivatásos, valamint a bázakerettyei önkéntes tűzoltók a helyszínre értek, lánggal égést már csak egy hektárnyi területen tapasztaltak. Az egységek puttonyfecskendőkkel és kéziszerszámokkal fékezték meg a közeli lakóházakat veszélyeztető tüzet.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában