2025.04.09. 19:00
Elképesztő gonoszság: nőket vert meg a dunántúli nagyváros utcáin csak azért, hogy előbb börtönbe mehessen
Garázdaság miatt vádat emeltek egy 22 éves férfival szemben, aki nőket vert meg Győr belvárosában.
A győri férfit már tavaly januárban pénzbírságra ítélték egy korábbi bűncselekmény miatt, ám azt nem fizette be, így büntetését börtönbüntetésre változtatták augusztusban. Novemberben kellett volna bevonulnia, ám meg akarta gyorsítani a folyamatot, így november elején odalépett két ismeretlen fiatal hölgyhöz, s őket fenyegetni kezdte. Ezután leköpte őket, egyikőjüket a combján meg is rúgta, és ököllel arcon ütötte. Majd kicsit odébb ment és leült egy padra, ahol megvárta a nők által értesített rendőröket - írja cikkében a veol.hu.

A sértettek szerencsére megúszták sérülés nélkül. A férfi elérte célját: az ügyészség kezdeményezte letartóztatását, a bíróság pedig elrendelte a kényszerintézkedést, és büntetés-végrehajtási intézetbe szállították.
Az ügyészség a letartóztatásban lévő vádlott ellen garázdaság miatt emelt vádat, mely bűncselekmény két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság hozza meg.