2025.03.17. 10:32
Frontális ütközés Keszthelynél – Veszélyes előzésből súlyos baleset (helyszíni fotókkal, videóval) – frissítve

Fotó: Pezzetta Umberto
Súlyos baleset történt Keszthely térségében hétfőn. A Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság első információi szerint összeütközött három személyautó a 71-es főúton, Keszthely közelében, a 114. és a 115. kilométer között. A keszthelyi hivatásos tűzoltók kiszabadították, majd átadták a mentőknek azt az embert, aki beszorult a személyautójába, miután az két másik gépkocsival karambolozott a 71-es főúton.

A balesettel kapcsolatban Sznopek Veronika, Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője arról tájékoztatott, hogy információik szerint egy 61 éves nagykanizsai hölgy Omoda típusú járművével előzni szeretett volna az érintett útszakaszon, előzési szándékát a szembe jövő gépjármű vezetője még észlelte és félre tudott húzódni, azonban a mögötte haladó Mercedes sofőrje már nem, így a hölgy által vezetett autóval összeütköztek. A Mercedes fiatal sofőrje nem sérült, két utasa könnyebb sérüléseket szenvedett, míg a 61 éves hölgyet súlyos sérülések gyanújával szállította el a mentő.
Helyszíni információink szerint a balesetben a frontálisan ütközött Omoda és Mercedes típusú járművek mellett az ütközés elől kitért Opel is sérült. A kitérési manőver közben a bal oldala ütközött össze a szemből érkező autóval, ami kiütötte a bal hátsó kerekét és három keréken állt meg.
Három autó ütközött Keszthelynél
Fotók: Pezzetta UmbertoKósi Zsolt tűzoltó hadnagy, a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt a kiegészítő információt közölte, hogy a balesetben két autó frontálisan ütközött, a harmadik jármű részese volt a balesetnek, de arrébb meg tudott állni.
A műszaki mentés idejére teljes szélességében lezárták az érintett útszakaszt, a rendőrök kerülő utakra terelik a forgalmat.
Frissítés:
Hétfőn 11.20-kor adott ki tájékoztatást a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon, hogy a rendőrök befejezték a baleset helyszínelését Keszthely térségében és véget ért a műszaki mentés. Az érintett útszakasz újra teljes szélességében járható.